2012. november 11., vasárnap

Öt nap Laoszban

Szeretem az olyan városokat, ahol nem nagyon vannak konkrét nevezetességek, ahol maga a város és annak élete a lényeg. Vientian is ilyen, néhány templomon és egy diadalíven kívül nem nagyon van hagyományos értelemben vett látnivaló. Az ott eltöltött két napomat hosszú sétákkal töltöttem, figyeltem az életet, finomakat ettem valamint végigjártam a város legjobb kávéházait. A francia gyarmatosítók megtanították a helyieknek hogyan kell igazán jó pékárút csinálni, ezen kívül pedig kiváló kávék, forró csokik és sütemények vártak minden helyen ahová betértem. Az éppen zajló vallási ünnep kiváló adalékként szolgált, szinte egyedüli nyugati turistaként igazi bennfentesnek érezhettem magam elvegyülve a helyiek tömegében.


A laó enberek nagyon kedvesek, bár sokkal visszafogottabbak mint thai, khmer és vietnámi társaik. Meglepően kevés dolgot próbáltak eladni nekem, végtelenül alázatosan viselkedtek, látszott rajtuk, hogy sokat jelent nekik, hogy nyugati emberként felkerestem az országukat. Jelenleg Laoszban minden tizedik embert a turizmus foglalkoztat, az ágazat gyors ütemben növekszik és nagyon sokat várnak tőle, nem véletlen hát a nagy igyekezet. Az ide látogatókra szolgáltatások hada specializálódott, a helyi ügynökökön keresztül minden el lehet intézni olcsón és hatékonyan. Az, hogy Laosz a világ egyik legszegényebb országa nem nagyon látszott a fővárosból, van egy olyan sejtésem, hogy akik igazi nyomort akarnak látni már csak Afrikában találhatják meg - szerencsére. Laosz egy kommunista ország, a nyugati civilizáció ennek ellenére rohamosan terjed, legyen szó okostelefonokról, autókról, zenéről vagy öltözködésről. Az országot mindezek ellenére még eredetinek éreztem, látszott, hogy ezek a folyamatok, trendek csak az utóbbi időben kezdtek begyűrűzni.


Két nap után busszal terveztem tovább utazni Luang Prabang felé, azonban ez egy hirtelem rám jött álmatlanság miatt végül nem valósult meg. Alvás nélkül nem tarottam jó ötletnek egy 10 órás buszos utazást, ezért inkább visszaváltottam a jegyem, pótoltam az alvást délelőtt és kora délután, öt órakor pedig kivitettem magam a reptérre, hogy befizethessek egy kis Lao Airlines izgalomra. A légitársaságnak korábban meglehetősen rossz megítélése volt, potyogtak egy időben rendesen a gépek, a várakozásokhoz képest viszont nagyon kellemesen csalódtam, egy vadonat új kis légcsavarossal tettük meg az alig egy órás utat.

Luang Prabang az a fajta hely, amelynek nagyon karakteres hangulata van. Az óvárosi rész egy kábé két kilóméter hosszú, 500 méter széles félszigeten fekszik, egyik oldalról a Mekong, másikról a Khan folyó szegélyezi. Kizárólag régi, francia villák vannak a városrészben, ezek sorát csak a wat-ok (templomok) szakítják meg. A hangulathoz az is hozzátett, hogy turistából nem volt vészesen sok, egyes indokínai helyekkel ellentétben itt több helyi arcot lehetett látni az utcákon mint nyugatit. Az ide utazó fehér emberek két csoportra oszthatók. Vannak a francia nyugdíjas hordák, kizárólag szoros csapatokban közlekednek, útikönyvekkel vannak felszerelve, túlsúlyosak és egyébként nagyon kedvesek (az öreg nénik mindig ellenálhatatlanul mosolyogtak rám). A másik csoportot a magamfajta fiatal hátizsákosok alkotják, ezeken belül párokból van a legtöbb, németek és svédek vannak a legnagyobb számban. Eddigi utam alatt egyébként egyetlen magyarral sem találkoztam, Luang Prabangban pedig még büszkévé is tettem a vendégházam tulajdonosát azzal, hogy én voltam az első magyar vendég akit fogadhatott. Két napot csavargással töltöttem, utcákon, kávézókban, éttermekben és masszázs szalonokban fordultam meg. Az ételek elsőrangúak, könnyebben találni LP-ben jó éttermet mint Budapesten az Oktogonról indulva. A kávézók szintén kiválóak, a színvonal Nyugat-európai, egyedül csak a masszázsokban csalódtam, de 800 Ft-ot azért azok is megértek.


A harmadik napon motort béreltem és a Kuang Si vízesés felé indultam. Sajnos LP-ben mesterséges motor bérlési monopólium van, mindenhová ugyanaz a cég szállít, egységesen napi 20$-ért lehet bérelni, ami Ázsia ezen részén csillagászatinak számít.
Mindig szeretek a turistaközpontokból kiszabadulni, helyi falvakon átmenni és megfigyelni az igazi életet. Miután 1$/liter áron megtankoltam a kis Hondát könnyedén tettem meg a vízeséshez vezető 30 km-es utat. Forgalom nem nagyon van (nincs pénz autóra), a kátyúk sem vészesek az utat szegélyező dzsungel és a sok zöldet megtörő kis falvakpedig pazar látványt nyújtottak. A vízesés a hazai Fátyol-vízesés nagytestvére, rengeteg lépcsőben zúdul alá a víztömeg. A természetes medencékben fürdeni is lehet, ami európai szemmel meglepő, otthon már minden ilyen kaliberű hely csak a köré épített ösvényeket járva tekinthető meg, fürdésről pedig szó sem lehet...


Ezt követően a Vang Vieng felé vezető országúton felkaptattam a hegyekbe, 1000 méter fölé. Sehol senki, csak az állatok zaját lehetett hallani, a hatalmas dzsungelt csak az a kis betoncsík szakította meg amin magam is haladtam. Lefelé harminc percen keresztül kikapcsolt motorral gurultam, remek feltöltődés volt. Este még beültem kedvenc kávézómba ahol rajtam kívül csak a falakon tanyázó gekkók voltak, másnap pedig már indultam is tovább Vietnám felé...

Érdekességek

- Laoszban nagyon kevés az utcákon elhelyezett reklám. Vidéken kizarólag a Lao sör hirdetésit lehet látni.

- Érdekes módon az a kevés autó ami forgalomban van mind új, legfeljebb 3-4 évesek. Nincsenek (szó szerint) öregebb autók az utakon, ennek okára nem jöttem rá. A teherautók egyébként javarészt no name kínai gyártók modelljei.

- Jártam az ország két legfontosabb repterén, ezek csak nyomokban hasonlítanak fejlettebb társaikra. Minden papíron zajlik, a legmodernebb dolog a Lao Airlines irodában az a számítógép volt, amin egy dos alapú jegyértékesítő program futott. A check-in is vicces, a táskámat egy hagyományos mérlegen lemérték, majd egy papírra feljegyezték, hogy melyik gépre kell feltenni.

- Helyi ügynökökön keresztül olcsóbban lehet repülőjegyet vásárolni mint az interneten. 20%-ot spóroltam így, ráadásul ingyenes reptéri tuk-tuk transzfert is kaptam. További érdekesség, hogy a jegyárak teljesen fixek, mindegy, hogy az indulás napján vagy hetekkel korábban veszed meg.

- Az okostelefonokba merülés itt is megjelent. Motort vezetve, motor utasaként, utcán sétálva, étteremben ülve a helyiek tekintélyes hányada nyomogatja menő, általában Samsung készülékét. A gazdagabbak kezében persze itt is iPhone-ok villogtak.

- Vientian egyszerre főváros és határváros. A Mekong túlsó partja már Thaiföld, a központtól 1 km-re tehát már egy másik ország van.

- Laoszban nincs rendes internet szolgáltatás. A leggyorsabb amivel találkoztam 1 Mbites volt, a feltöltés pedig gyakorlatilag nem is létezett.

- Laosz pénzneme a Kip, 1 magyar forint 36 kipet ér.

- Laoszban komoly probléma a malária, a fővároson kívül mindenhol óvatosnak kell lenni. Fokozottan figyeltem magam amíg ott voltam, szerencsére nem lett baj.

- A szerzeteseket nagy tisztelet illeti meg, a reptéren volt egy tábla amely a beszállási priorizálást mutatta, a szerzetesek voltak az elsők, megelőzve a tolószékeseket és a kismamákat is.

2012. október 30., kedd

Újra Ázsiában

Tizenegy hónap után újra Délkelet-Ázsiába érkeztem, hogy három hetet töltsek el Laosz, Vietnám és Hong-Kong legjobb helyein. Az ötlet szeptemberben született meg, miután elvetettük az Izraeli esküvolátogatás gondolatát, Andrissal úgy döntöttünk, hogy újra keletnek vesszük az irányt. Időközben ő sajnos lemorzsolódott, Eni számára is lehetetlen ötlet volt egy ilyen viszonylag hosszú utazás, így végül egyedül jöttem.

Ráhangolódni a kalandra nem nagyon volt alkalmam. Az utazás előtti hét eleve zsúfolt volt a napi ügyek intézése miatt, ehhez hozzájött még a kiránduláshoz szükséges kellékek beszerzése is, gondolkodni, fejben készülődni tehát nem nagyon volt esélyem. Amikor vasárnap este nyolc órakor felültem a repülőre kicsit megnyugodtam. Tudtam, hogy 12 órán át semmi dolgom nem lesz, minden időmet olvasással, az emberek figyelésével, hangolódással és alvással tölthetem. Az első körben az isztambuli járaton utaztam, bunkó és hangos törökökkel, valamint egy ki tudja milyen sportág magyar válogatottjával akiknek szívből kívánom, hogy még sokáig kitartsanak a sikereik, mert más területeken biztos vagyok benne, hogy nem vinnék túl sokra. A bangkoki járat szuper volt, vadonat új repülőgép elegendő lábtérrel és nagyon jó média centerrel. A vacsorára várakozás közben megnéztem a Forest Gumpot, ami ezúttal nem tetszett annyira, mint tíz évvel ezelőtt. Néhány órát tudtam pihenni is, majd időben landoltunk, a sikeres országba lépés után pedig a táskám is szerencsésen megérkezett (bár hajszál híja volt, hogy nem valaki máséval indultam be a városba, ugyanis elsőre egy enyémmel megegyezőt kaptam fel, még szerencse, hogy nehéznek éreztem és belenézve konstatáltam, hogy rosszat vettem el).


Sietve indultam el a Hua Lamphong állomásra, mivel otthon nem sikerült vonatjegyet foglalnom és félő volt, hogy elfogy (ez esetben azonnal taxiba szálltam volna, hogy elérjek egy esti repülőjáratot Udon Thani felé). A szupermodern, szupercsendes reptéri gyorsvasút kocsijában egyedül utaztam, remek élmény volt a külvárosi kis elárasztott farmok mellett elhaladni, az először távoli felhőkarcolókhoz egyre közelebb kerülni, harminc perccel később pedig kiszállni a belvárosi Makassan állomáson.


Metróval utaztam tovább, egyenruhás iskolások, jól szituált öreg hölgyek és urak valamint szimpatikus (vélhetően irodai dolgozó) húszasok és harmincasok gyűrűjében. Közlekedés tekintetében Bangkok minden szempontból magasan veri Budapestet, szöuli szinten van minden, ami nem kis szó. A vasútállomás nem volt új számomra, tavaly innen indultam el Kambodzsa felé, azonban akkor hajnalban, most pedig délután értem oda. Sikeresen jegyet váltottam az első osztály kétágyas fekvő kabinjába (1117 Baht = 8.000 Ft), lélekben pedig hangolódni kezdtem a (menetrend szerint) 13 órás vonatútra.


Három óra volt az indulásig, ezalatt egyetlen érdekes dolog történt. Pontban egész órakor a rendőr sípolt egyet, amire az állomás teljes népe vigyázzba vágta magát. Gyorsan én is felálltam, közben pedig rájöttem, hogy a tavalyi mozis esethez hasonlóan ezúttal is a királyról lehet szó. Az emberek elénekelték a thai himnuszt (legalábbis annak véltem a dalt), nézték a király hatalmas állomási portréját, 2 perccel később pedig újra ugyanúgy hevertek a váróterem kövén mint annak előtte.

Az öreg vonat egy öreg kocsijában már várt útitársam, egy 48 éves amerikai, aki először nem nagyon akart kapcsolatba lépni velem, másfél órával később azonban már annál inkább, aminek este és reggel is több órás beszélgetés kett az eredménye. Érdekes figura ez a Matthew. Ügyvédként dolgozott néhány évet, majd 20 évvel ezelőtt elhagyta az államokat, hogy Dél-Amerikától Afrikán át Ázsiág mindenhol éljen több-kevesebb évet. Jelenleg Burmában dolgozik egy iskolában, tehetséges diákokat karolnak fel, a legjobbakat pedig amerikai egyetemekre küldik, ami annak az országnak, ahol a junta megszüntette az összes egyetemet az egyik fontos esélye. Sokat beszélgettünk politikáról, az amerikai életvitelről, háborúkról, Ázsiáról, az ideális életmódról. Elalvás előtt, lámpaoltás után olvasni kezdtem. Az indulás előtt közvetlenül kaptam Andristól egy üzenetet, amely az Esti Kornélból idézett. Annyira megtetszett, hogy még az utolsó pillanatban letöltöttem e-könyvként a művet, ezt vettem hát kezembe. Hatalmas élmény volt olvasni az elbeszéléseket, egyiket a másik után. Pontosan azt csináltam, amit Esti is tett. Ültem egy vonaton, mentünk bele az éjszakába, olvasott ő is, én is, mindkettőnknek érdekes utitársai voltak és mindketten olyan helyre tartottunk, amiről csak elképzelésünk volt, amire aztán a valóság még pozitív irányban rá is cáfolt. Nagy élmény volt, a könyv feléig jutottam el amikor elnyomott az álom. Alvás szempontjából a kabin sokkal jobb volt mint gondoltam, széles és kemény ágyakon pihentünk, egyedül csak a vonat rázkódása volt zavaró az út első felében.


A szerelvény hat órás késéssel futott be Nong Khai állomására. Leszállva megcsapott minket a 35 fokos hőség, ami a légkondícionált kabin után fojtogatónak hatott. Gyors tuk-tuk a két kilóméterre fekvő határhoz (40 baht), Thaiföld elhagyása, buszozás a Barátság hídon át a laoszi határőrökhöz (15 baht), vízum igénylés (30$), majd két argentínnal és egy kanadaival barátkozva privát, légkondis kisbusszal (75 baht) 40 perc alatt értünk be Vientiánba, Laosz vidékies hangulatú fővárosába.


Elköszöntünk egymástól, majd mindannyian más-más irányba indulva kezdtünk el szállást keresni. Szokásomtól eltérően ezúttal nem foglaltam előre, elkezdtem hát sétálni a folyóparton potenciális helyeket keresve. Szerencsémre éppen egy nagy vallási fesztivál van a városban, pont olyan mint egy magyar falusi búcsú, csak még annál is retróbb, az emberek tömegekben, láthatóan a legszebb ruhájukban hömpölyögtek az árusok között akik egymással versenyezve üvöltették maximumon a nyugati diszkó szemetet. A kivételnek járó tisztelet a koreai barbecue éttermest illeti, aki stílusosan a Gangnam Style lejátszásával próbált autentikusnak mutatkozni. Két szimpatikus vendégházban nem jártam sikerrel, az ünnepre való tekintettel telt házzal futottak, egy harmadik helyen, 50 méterre a folyótól azonban kaptam egy szobát. 16$-t fizetek egy egyszerű és tiszta, légkondis, internetes, meleg vizes (igen, ez itt extra) szobáért (amiben egyébként ketten is lakhatnánk), ebben az árban pedig a reggeli is benne van.


Este kilátogattam a fesztiválra, vegyültem kicsit a tömegben majd megvacsoráztam, beugrottam a szupermarketbe és visszajöttem pihenni és ezt a beszámolót megírni a szobámba.

A mai napon nagyon fáradt voltam, talán még az átallás sem sikerült teljesen, holnap remélem már a korábbi lelkesedéssel és energiával vetem bele magam a környék megismerésébe. Még csak két napja indultam el, de már most érzem a szabadság előnyeit, jönnek vissza azok a dolgok amiket a legjobban hiányoltam. Újra nagy kedvvel olvasok, fotózok, érzem, hogy igényem van tanulni, figyelni, felfogni és következtetéseket levonni. Arra sem volt példa egy évig, hogy ilyen blogposztot írjak, talán ez is bizonyíték arra, hogy valami jó történik.

Hamarosan újra jelentkezem.

Location:ຖະໜົນ ເຊດຖາທິຣາດ,Viangchan (Vientiane),Laosz

2012. január 31., kedd

Thaiföld


Két hónapos szünet talán még nem is volt a blog indulása óta. Ideje tehát újra felvenni a fonalat, leírni azt a sok kalandot ami még rögzítésre vár tavalyról, majd bekapcsolódva a jelenbe rendszeresen számot vetni arról, hogy mi is történik velünk 2012-ben immár itt, Budapesten. Ugorjunk tehát vissza 2011 novemberének végére, arra a napra amikor a Malajzia és Szingapúr meglátogatása után landoltunk Thaiföldön.

2011. november 30., szerda

Szingapur

Túránk harmadik napjának hajnalán, négy órakor már taxiban ültünk és utaztunk KL buszterminálja felé. Alvásból nem sok jutott, mindössze szűk két órát sikerült pihenni amit a másfél órás busztranszfer alatt sem tudtunk érdemben növelni. Gépünk 8:40-kor indult, 9:25-kor pedig már a szingapuri reptéren vártunk arra, hogy beengedjenek minket az országba.

2011. november 29., kedd

Kuala Lumpur

Jelenleg a Krabi - Bangkok járaton ülök, megkezdődött a nagy túra második fejezete amiben már csak egyedül gyűjtöm az élményeket. Igyekszem az eddigi történéseket, megfigyeléseket leírni.

2011. november 15., kedd

Seoraksan nemzeti park

 A hétvége előszö francia - holland - magyar hétvégének indult a történelmi emlékeiről híres Gyenjouban, azonban ez szálláshely híján nem valósulhatott meg. Mivel mindenképp szerettünk volna kimozdulni Szöulból Enivel kettesben célba vettük a Seroaksan nemzeti parkot. Péntek délután négy órakor indultunk a központi buszterminálról, a kirándulás pedig már a buszra felszállva remekül indult. Szinte luxus körülmények között utazhattunk, az itteni távolsági buszok ugyanis tényleg alkalmasak arra, hogy az ember órákat eltöltsön rajta. A normál méretű busz mindössze 28 férőhelyes, egy sorban csak 2+1 ülőhely található. A székeket inkább foteleknek nevezem, hatalmasak és nagyon kényelmesek, oldaltartással és felemelhető lábtartóval. Annyi hely van, hogy simán maximálisan hátradönthetőek az ülések anélkül, hogy a mögöttünk ülőnek kényelmetlen lenne. Aki akarta élvezhette a koreai televízió adását fejhallgatókon keresztül, időnként pedig angol nyelven is bemondták, hogy mi a helyzet és várhatóan mikor érünk célba. Szóval jó nagyon a koreai buszozás, a további dicsőités helyett azonban rátérek írásom igazi tárgyára.

2011. november 13., vasárnap

Őszikék

Csodálatos itt az ősz! Az utikönyvek szerint ebben az évszakban érdemes Koreába jönni, meg kell mondjam teljesen igazuk van! Minden reggel jó kedvem van iskolába menet amikor meglátom a színváltós faleveleket.:) Egyik nap körbejártam a campust és készítettem erről néhány képet!

2011. november 9., szerda

Érdekes tények - Tokyo

Egy kis számháború: Tokyot kilenc millió ember lakja, azonban ha az agglomerációt is beleszámoljuk 32,5 millióan zsúfolódtak össze a 8000 km2-es területen, amivel ez a világ legnépesebb városi övezete. A város népsűrűsége 14400 fő/km2, ami több mint négyszerese a budapestinek, ám ebben a világon "csak" kilencedik, Szöul is előtte van.

Az első dolog amibe belebotolttunk egy pacsinkó barlang volt. Ez a neve a tradícionális japán szerencsejátéknak, melynek keretében fényes golyókat kell dobni a gépbe aminek a kijelzőjén hableányok úszkálnak. A teremben rengetegen játszottak és irtózatos hangzavar volt, mint ahogy a videó is mutatja.

2011. november 2., szerda

Japán

Gyerekkorom óta izgat Japán, az ország amiről olyan sokat hallani. A felkelő nap országa, az autógyártás és high-tech elektronika fellegvára, szumó, Fuji, földrengések, szamurájok, sokmilliós metropoliszok, szupervonatok és még folytathatnám. Japánt mindenki ismeri, és ki ne akarna eljutni egy olyan országba amelynek hallatán ennyi mindenre asszociálunk? Mi elmentünk és nem bántuk meg.


2011. október 23., vasárnap

Negyedéves vizsgaidőszak

Az elmúlt héten zajlottak a negyedéves vizsgák az egyetemen. Nagyon féltem tőlük, de összességében szerintem nem sikerültek rosszul, bár az eredmények csak később derülnek ki. Tanulságos és nagyon más volt a felkészülési időszak, mint otthon...

2011. október 16., vasárnap

Érdekességek II.


Néhány helyi meg van győződve arról, hogy közös őseik vannak a magyarokkal. A történet szerint együtt laktunk valahol az orosz sztyeppén, mindketten lovagoltunk és nyilaztunk, majd szétválva mi nyugatnak, ők pedig keletnek indultak. Ha a történet igaz akkor azóta vagy a mi szemünk egyenesedett ki, vagy az ővék ferdült meg. (Jejun az orvos a közös múltra való tekintettel ingyen vállalta a kezelésemet.)

Elszórtan Koreában is megtalálhatók a tetrafóbiára utaló jelek. Ez a négyes számtól való félelmet jelenti, mivel annak kiejtése nagyon hasonló a halál szó kiejtéséhez. Kínában a legelvetemültebbek, ott nincs az épületekben negyedik emelt, a házszámok is mellőzik a négyest, sőt állítólag azok a telefonszámok olcsóbbak, melyekben megtalálható az ominózus számjegy. Koreában leginkább a középületekre jellemző ez a szokás, na meg persze a jejui hotelünkre.

A nők nem dohányoznak/dohányozhatnak nyilvánosan, mivel ezzel társadalmilag elítélhető helyzetbe kerülnének. A rendszert erősen diszkriminatívnak tartom, ezért javaslom terjesszék ki a férfiakra is.

2011. október 14., péntek

Vidéki Korea

Két héttel ezelőtt hatalmas élményben volt részem, teljesen beleláthattam a vidéki életbe és élvezhettem az ottani nyugalmat. Ezúton is köszönöm koreai barátomnak Hankyulnak, hogy meghívott a szülővárosába és nagymamájához. Tudom, hogy kevés cserediák mondhatja el magáról, hogy ennyire testközelből tapasztalhatja meg a helyi szokásokat, kultúrát, ezért tényleg nagyra értékeltem ezt a túrát. 

2011. október 13., csütörtök

Jeju

Íme a múlt hétvégi programunk:

Jeju túra nagyban. Az első nap kék, második nap a zöld a harmadik nap útvonala pedig a piros.

2011. október 6., csütörtök

A program

Mára nagyjából körvonalazódott, hogy pontosan mit is fogunk csinálni karácsonyig, már ami az utazásokat illeti. Ezt:


Nézd meg nagyban: Asia Trip

2011. október 2., vasárnap

Győztünk: Ko-Yon Games

Annyira gyorsan telik az idő, és én képtelen vagyok lépést tartani vele a blogolás terén. Rengeteg dolog történt velem az elmúlt időben, amikről mindenképp írni szeretnék, de valószínű csak rövidített kivonata lesz annak, amit eredetileg terveztem. A múlt hétvégén a felhőtlen szórakozásé a játékokon való szurkolásé volt a főszerep, a mostanin pedig a nyugalmas vidéki koreai életbe nyerhettem bepillantást és közte sem unatkoztam.