Túléltem az iskola első hetét, ami nem volt egyszerű, a fél éves kihagyás után, bár az ismerősökkel való újra találkozás némileg megkönnyítette ezt :) Mint minden rendes egyetemista az összes szemináriumon és előadáson résztvettem, persze csak azért, hogy a továbbiakban nyugodt szívvel mondhassam, hogy egyes tanórák nem nyújtanak olyan tudásanyagot és élvezetet, ami nélkül ne lennék meg. Az órarendem kialakítása nem volt egyszerű feladat, de végülis megoldottam, h a péntekem és egy-két délelőttöm szabad legyen, esetleges részmunkaidős állás kedvéért. Persze ez azzal jár, h szerdánként 9.40-17.50-ig megállás nélkül szívom magamba a tudást. Gyakornokoskodásom egyenlőre még nem virágzik, voltam néhány interjún, de vagy 40 órában kellene dolgozni (ami suli mellett kivitelezhetetlen), vagy semmit nem akarnak fizetni (ami meg nekem nem annyira tetszik) A kedvencem az volt mikor kiderült az interjúztatóról, hogy fiatalabb nálam, na gondoltam...csúcs!
Amúgy örömmel veszem tudomásul, hogy nemsokára itt a tavasz, végre nincs annyira hideg és nem kell állandóan 3 pulóverben járnom és a sötétségből is kezdett már elegem lenni. (Azt hiszem ezek miatt elég nehezen tudnám elképzelni magam egy skandináv országban!:) Egyik nap is olyan boldogságos volt, amikor hétágra sütött a nap!
Egy-két télbúcsúztató képet még beteszek, ezek akkor készültek, amikor anyummal elmentünk sétálni egy nagyot, valamint a közelünkben lévő vízzel borított réten csúsztáltunk.
Januárban és februárban is sok nagyon jó programon (színház, koncert) vettünk részt Pettel, ezekről majd gondolom ő ír részletesebben. Ez a kép a MÜPÁ-ban készült egy Kiscsillag koncert előtt és a fő hangsúly a szoknyán van, amit a Mono Turi napokon vettem nagyon kedvezményes áron és szerintem eszméletlenül jó! Annyira örültem neki, lehet hogy egy kicsit ugyan szélesíti a csípőmet, és inkább lezser mint csinos, de én rögtön beleszerettem! :)
A képek az én kis gépemmel készültek, emiatt az életlenség:)
Üdv: szupi szürke szoknya tulajdonos Eni
Eni-mix: Klasszikus és sokkal jobb, mint az eredeti!





naaaaagyon tetszik a szoknyád! :)
VálaszTörlésKöszi!:)
VálaszTörlés