Mi lehet a képen? Inkább elmondom, mert soha nem jönne rá senki :)
A képet én rajzoltam, mégpedig az egeremmel. Egy remek szoftver rögzíti a megtett utat, jelen esetben egy órán keresztül tartó kártyázásomat örökítette meg.
A sötét részeken látható csomópontok azok a gombok, amelyeket nyomogatok minden döntés meghozatalakor, ezekből jól láthatóan kilenc van, ennyi asztalon játszottam tegnap. Szépen látszik, hogy véletlenszerűen kell ugrálnom egyik asztalról a másikra, ez attól függ, hogy éppen melyiken következek én.
A bal oldalon kivezető vonalak pedig azt örökítették meg, amikor áthúztam az egeret a másik monitoromra, ahol általában zenéket szoktam berakni vagy éppen az interneten nézegetek, ha nem annyira húzós az akció.
Belegondolni is rossz, hány ilyen képet rajzolhattam meg eddig.
Kicsit olyan ez mint az élet, folyamatosan ugrál egyik pontról a másikra, és sokszor fogalmunk sincs, hogy mi következik, csak azt tudjuk, hogy indulni kell...
Szívesen megnézném azt a rajzomat is, amit nap mint nap készítek mozgásommal a valóságban, vajon merre tartana, vagy éppen kikkel és mikkel futna össze.
Mindenesetre remélem, hogy a jövőben sikerül majd minnél "szebbet" rajzolnom, én ezen leszek :)

.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése