Ismét mozgalmas hónapot zártunk, melynek tematikus ismertetése következik!
Iskola
Egyre inkább közeleg a vég, érthető ez a félévre és remélhetőleg az egész iskolára is. Ha a feszített tempójú tervemet sikerül tartani, akkor már jövő nyárra diplomás lehetek, ehhez azonban tényleg mindennek össze kell jönnie. Egyelőre úgy érzem, hogy kellőképpen motivált vagyok a siker érdekében, remélem a későbbiekben is kitart a lelkesedésem.
November 2-án volt a szakdolgozati konzulens és téma kiválasztásának határideje. Rengeteg javaslatból lehetett választani, melyek között jócskán szerepeltek olyanok, amelyek nem okoztak volna túl nagy problémát, én mégis egy nehezebbet választottam. Ennek okai közé tartozik az, hogy meggyőződésem szerint egy szakdolgozat megírása által tényleg "több" leszek, vagyis hasznos dolognak tekintem a feladatot. Másrészt ha már komolyan gondolom a dolgot, felruházom némi kihívással is, hogy sokkal jobb érzés legyen megírni majd a befejező mondatot :) A választott témám a "Politikai és közéleti viták stratégiai elemzése" címet viseli, azon belül valószínűleg az 1998-as Horn-Orbán és a 2006-os Gyurcsány-Orbán összehasonlító elemzésére fog épülni a dolgozat. Nagyon sokrétű és szép feladat lesz, remélem elvárásaimnak megfelelően sikerül majd és meg tudok vele felelni önmagamnak.
A szakdolgozat azonban egy távolabbi dolog, előtte még számos kihívással fogok szembetalálkozni. Az egyik legnagyobb falat a statisztika lesz. Az egész félévben aktívan jártam magántanárhoz, az anyag nagy részét meg is értettem, úgyhogy remélem nem lesz probléma az egyesnél jobb jegy elérése sem. Ehhez azonban rengeteget kell még gyakorolnom, megpróbálok majd kellő időt szakítani rá.
![]() |
| Stat óra előtt a BME R épületében |
Van egy kedvenc tárgyam is ebben a félévben, amiért akár külön is hajlandó vagyok bemenni, és ez nálam nagy szó! Oknyomozó-tényfeltáró újságírás a neve, tartalma pedig könnyedén kikövetkeztethető:) Az órát Wisinger István tartja, akit hihetetlen értékes oktatónak tartok. Szakmailag nagyon képben van, az előadásmódja, hallgatókhoz való hozzáállása pedig példaértékű. Rengeteget tanulhattunk tőle, sajnálom, hogy hamarosan véget ér a félév és ezzel az egyetlen igazán élvezetes tárgy is... A vizsgajegyünk egy elemző dolgozatból származik majd, amit a múlt héten kellett leadni. A HírTV Célpont című műsorának elemzését választottam, amelyet nyugodtan hívhatunk a tényfeltáró újságírás szennyesének, na de erről részletesebben ITT.
Kultúra
Színházba sajnos csak egyszer jutottunk el, de az élmény szerencsére kárpótolt. A Katona József színház Kamra színpadán néztük meg a Top Dogs című darabot. A helyszín nagyon érdekes és izgalmas, nem a hagyományos felépítés jellemzi (színpad, előtte nézőtér), ugyanis a színészek a közönség gyűrűjében játszottak. A hely nagyon kicsi, talán összesen ha 100 néző lehetett, így minden lényegében karnyújtásnyira játszódott. Ezáltal az egésznek nagyon bensőséges és sajátos hangulata van, ami remekül felerősítheti egy jó darab erejét. Sajnos nem a legjobb állapotban érkeztem az előadásra, kialvatlan, éhes és erősen kiszáradt voltam, végig rosszul éreztem magam, de szerencsére a darab valamelyest csillapította a fájdalmamat. Így utólag visszagondolva nagyon sajnálom, hogy nem voltam jobb formában, mert egy nagyon jó élményt pazaroltam így el részben.
Eljutottunk végre az Arénába is, ahol igazi stadionkoncerten vehettünk részt tízezer társunkkal egyetemben!
A Nemadomfel zenekar meghívására a Quimby, Csík zenekar és Kiscsillag koncertet láthattunk, valamint az ismert zenészeknek volt több közös produkciója is a fogyatékos zenészekből álló csapattal. Annak ellenére, hogy az este mínuszból indult (feljött a színpadra Schmitt "bohóc" Pali bá közhelyeket durrogtatni) végül nagyon jól éreztük magunkat. Az este egyetlen hibája a négy órás műsoridő volt, ami mindenképpen sok, legyen bármennyire is jó az előadás. Nagyon örültem egyrészt annak, hogy a belépőjegyek árával teljes egészében jótékony célokat támogathattunk, másrészt, hogy közelebbről is megismerhettük a fogyatékkal élők világát. Nem volt hiány felemelő, megható, elgondolkodtató és vicces pillanatokból sem, jövőre is ott leszünk! :)
![]() |
| Eni az Arénában (2010. November 21) |
A nagyapám
A hónap elején, hosszas egyeztetések és több éves készülődés után végre meglátogatott minket Erdélyben élő nagyapám. Nehéz volt rávenni, hogy hosszabb időre otthagyja a házát, de végül szerencsére belement, így most egy darabig (amíg sikerül itt tartani) nálunk vendégeskedik Csornán. Nagyra tartom őt és több tekintetben is felnézek rá, van mit tanulni tőle... Három éves korában egy betegség miatt elveszítette teljesen a hallását, immáron 84 éve nem hallott egyetlen hangot sem... Ennek ellenére normális életet tudott és tud élni, felfogásában, hozzáállásában sokaknak példa lehet. Akkoriban (a húszas évekről beszélünk!) nem voltak speciális iskolák (legalábbis a kis erdélyi faluban élő szegény család sokadik gyermekének biztosan nem), így csak magára és a családjára számíthatott. A szerencsétlenség bekövetkezte miatt iskolába sem tudott járni, ennek ellenére a későbbiekben mégis megállta a helyét. Asztalos lett, a szakmát pedig úgy tanulta meg, hogy rendszeresen átjárt a faluban az akkori asztaloshoz, nézte ahogy dolgozik, majd addig próbálkozott amíg olyannyira bele nem jött, hogy maga is elboldogult. Ma már nem csinálja, de emlékszem, hogy kisebb koromban amikor nála jártunk rendszeresen tele volt a melléképület szebbnél szebb ajtókkal, ablakokkal amiket ő készített a megrendelők óhajára. Saját kezével készítette azt a bölcső szerűséget is, amiben a szüleim 86'-ban nyolc hónaposan gondosan beraktak a Wartburg hátsó ülésére, és Magyarországra hoztak.
![]() |
| Áruk ezrei között |
Amikor hazamentünk hétvégére elterveztem, hogy a szombatot rászánom, és elviszem egy kicsit kirándulni. Nagyon nyughatatlan fajta, 87 évesen is folyamatosan dolgozni akar, ha pedig nincs munka akkor menni akar valahová :) Hét közben a ház körül tevékenykedik, valamint ő lett a tűzmesterünk, feladata a ház folyamatos melegen tartása a pincében lévő kazán segítségével :) Ezen kívül havat lapátol, fát vág és hord, ássa a kertet, megcsinál mindent ami eléje kerül. Szóval elindultunk kettesben csavarogni, első állomásunk pedig a csornai Tesco hipermarket volt. Nagyon szeret boltba járni, nézegetni és vásárolni, gondoltam most addig gyakorolhatja ezt, amíg kedve tartja. Nagyon élvezte a dolgot, folyamatosan megjegyezte, hogy milyen jó a bolt, és mennyi minden van :) Belépve már az első méterekkel több áru mellett mentünk el, mint amennyit a 90-es évekig, a Ceauşescu diktatúra alatt a kis falusi boltban összesen láthatott, nekünk már nagyon megszokott ez, pedig nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt.
A bevásárlás után célba vettük Fehértót, ahol Eniék vendégszeretetét élvezhettük. Megmutattuk a házat, a kertet, kivittük a nemzeti park területén legelő szürkemarha csordához is, valamint átmentünk a szembeszomszéd nagy istállójába is. Minden nagyon tetszett neki, ott helyben az Eniék lelkére kötötte, hogy ha már ő eljött ide, nekik is el kell menniük hozzá :) A nap tehát nagyon jól sikerült, legközelebbi hazamenetelemkor is kitalálok majd neki valamilyen izgalmas programot! :)
![]() |
| 62 év különbség |
![]() |
| Fehértón a kertben |
Következő fejezetemben Enikőről lesz szó. Hétvégi otthonlétem vasárnap éjszakáján az oknyomozó dolgozatomon munkálkodtam, miközben odakint órákon keresztül esett a hó. Reggel hat óra tájban kimentem, és állampolgári kötelezettségemnek eleget téve megtisztítottam a házunk előtti járdaszakaszt, majd miután végeztem újabb kihívások után néztem. Hirtelen ötlettől vezérelve, sok-sok év kihagyás után újra hóembert építettem! Kesztyűm sajnos nem volt, szóval érdemeimet erősen növeli az a tény, hogy puszta kézzel formáltam meg Enikőt, ez lett ugyanis a neve. Íme:
![]() |
| Enikő, a hóember integet a kapun bejövőknek |
Munka
Postzáró fejezetemben röviden megemlékezem novemberi szorgoskodásomról is. A rengeteg egyéb elfoglaltság miatt mindössze 73 órát sikerült ledolgozni, ami nem sok, mégis elég volt egy mindent megdöntő rekord hónaphoz! Négy éves pályafutásom legjobbját sikerült hoznom, ami hihetetlen nagy örömmel tölt el. A rekord értékét tovább növeli, hogy nem csak épphogy, hanem több mint 70%-al sikerült felülmúlni az eddigi legjobb hónapomat... Álomszerű az egész, azt hiszem néhány évvel ezelőtt, karrierem kezdetén valami ilyesmiről álmodoztam, bár az igazat megvallva ennyire merészeket sosem gondoltam :)
![]() |
| Siker!!! |







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése