Ezzel a latin szövegű, a ballagásokról már jól ismert énekkel kezdődött a diplomaosztó ünnepség a Corvinus Egyetemen 2010.szeptember 17.-én 13.00-kor. Természetesen mi már korábban megérkeztünk az iskolába, hiszen fel kellett venni az amerikai filmekben már oly sokszor látott öltözéket. A talár hála az égnek pont a méretem volt, bár akadtak nem ennyire szerencsés hallgatók - általában nagy növésű fiúk - akiknek csak a térdét verdeste a legnagyobb méret is. A sapkával mindenkinek meggyűlt a baja, csúszkált jobbra-balra vagy lenyomta a tökéletesen beállított frizurákat. (az enyém messze volt a tökéletestől :)) Többiek figyelgetése után 5-6 hullámcsat segítségével nekem is sikerült stabilizálnom a pomponos fejfedőmet. A fehér kesztyűm (amit anyaga és minősége alapján nyugodt szívvel használnék kertészkedéshez is) először piszkos volt, aztán a kicserélést követően egy kicsit lyukas példánnyal lettem gazdagabb. Eredetileg a meghívó csak két kísérőt engedélyezett, azonban mivel ezt senki nem ellenőrizte meghaladtuk ezt a keretet. A kezdés előtt volt idő néhány fotóra is.
Az ünnepségen elhangzott néhány nagyon épületesnek és meghatónak szánt, de mégsem annak sikerült beszéd. Ezután következett a diploma és dicséretek kiosztása szakonként. Mindenki izgatott volt, de nem annyira a diploma átvételének felemelő pillanata miatt, hanem azért, hogy nehogy elessen kifelé menet, fel tudjon menni a lépcsőn megbotlás nélkül, és a rektorral történő kézfogás után ne felejtse el átrakni a sapkabojtot jobbról a bal oldalra. (Én erről a szokásról csak a helyszínen szereztem tudomást, más már előre begyakorolta a mozdulatot is.:) Miután mindezt túléltem következhetett a sapka feldobása és a családtól kapott gratulációk begyűjtése.:)
Az idő és a sors nem volt túl kegyes hozzánk, míg az előző zuhogó esővel, az utóbbi egy defekttel ajándékozott meg minket. Az a kerék adta meg magát, amelyik közelebbi kapcsolatba került a rendőrautóval, de Pet gyakorlatiasságának hála a kerékcsere 20 perc alatt lezajlott (közben mindenki az öltönye miatt aggódott) és indulhattunk a Menzába elfogyasztani az ünnepi ebédet. Néhány családtaggal kiegészültünk és ott kaptam meg a szebbnél szebb ajándékaimat is, amiknek nagyon örültem.
Üdv: a diplomás kommunikátor Eni









gratula!
VálaszTörlés