Ma reggel 7 órakor csörgött a telefonom, a BRFK-tól kerestek, és az után érdeklődtek, hogy van e egy 406 Coupe a tulajdonomban. Itt már rosszat sejtettem, ami pillanatokkal később be is igazolódott, ugyanis a rendőr arra kért, hogy fáradjak le a ház elé. Először nem akarta elmondani mi történt, aztán erélyesebb kérésemre felvilágosított, hogy közlekedési baleset részese lettem.
Gyorsan magamra vettem valami meleget, közben hívtak a kerületi rendőrségtől is, és elmondták még egyszer ugyanazt.
Hirtelen nagyon ideges lettem (pedig engem nagyon kevés dolog tud komolyabban felizgatni), lelki szemeim előtt már megjelent az autóm darabokra törve, szinte remegve mentem lefelé a lépcsőkön.
Az autó pont a ház bejárata előtt állt, ezért mielőtt kinyitottam az ajtót nagy levegőt vettem és felkészültem a legrosszabbra.
Kilépve a következő látvány fogadott:
Összetört járőrkocsi a járdán, mögötte pedig a szeretett autóm...
Odasiettem a kocsihoz, az első dolog amit éreztem az a megkönnyebbülés volt, nem volt darabokban, nagyon komoly szerkezeti kára talán nem lett, csak hátul az oldalán csúszott végig a becsapódó rendőrségi Ford.
A sztori ami ide vezetett elég zavaros, nem nagyon tudtam elképzelni a történteket a beszámolók alapján. Egy valószínűleg lopott autóval menekülő embert üldöztek az Oktogon felől, a Király utcába érve ketten megpróbálták közrezárni, azonban az üldözött valahogy kimanőverezte magát és lelépett. Valahogy ennek következtében előbb összeütközött a két rendőrségi jármű, az egyik bevágódott az autómba, míg a másik nekiment a ház falának.
Szerencsére senki sem sérült meg sem az autókban, sem az utcán, óriási szerencse volt, hogy nem volt gyalogos forgalom még ilyen korán reggel.
Háromnegyed órás várakozás után végre megjelentek a helyszínelők, és elkezdték felmérni a terepet. Utasítottak, hogy álljak odébb az autóval, hogy le tudják fényképezni a károkat.
Végre én is szemügyre vehettem a következményeket. A hátsó kerekem környékén jöttek belém, valószínűleg elég nagy tempóval, ugyanis a karosszéria elem teljesen ráfeküdt az alatta lévő merevítésre, a fényezés megtört, hátrébb pedig teljesen levitt mindent róla az ütközés.
Az autóm kb 30 centit lökődött oldalra a teljesen száraz aszfalton, behúzott kézifékkel és sebességben, ebből valamennyire lehet következtetni az ütközés erejére.
A rendőrök szerint a károm 200.000 Ft környékén van, amit szerintem kissé alábecsültek. A két elemet ki kell javítani (vagy cserélni), újra kell fényezni ami már eleve tetemes összeg. Ezen kívül nem tudom, hogy mennyire sérült a külső elemek alatti szerkezet, plussz hogy a keréknek vagy tengelynek lett e baja a becsapódástól. A tankfedelet nem biztos, hogy ki tudom nyitni mert az is eltalálták, ezt még nem ellenőriztem, remélem nem lesz vele gond. Délután megyek haza, és szerintem nincs elég üzemanyag Csornáig, jó lenne ha tudnék tankolni.
Újabb fél órás várakozás után be kellett ülnöm egy autóba, ahol felvették az adataimat. A rendőr egy óriási paraszt volt, minden kérdésemre szó szerint csak nyögött valamit, amit nem is értettem. Láthatóan nehezére esett akár egy egész szó kimondása is, nem nagyon érdekelte, hogy mivel még ilyen helyzetben nem voltam illene némi felvilágosítást nyújtania. Miután kiszálltam odamentem a többi rendőrhöz, beszámoltam kollégájuk lelkességéről, és kértem, hogy adjanak némi információt.
Kiderült, hogy kapok egy igazolást hamarosan, amivel be kell mennem a biztosítójukhoz, és kezdődhet a kárrendezés.
Az igazolás meg is érkezett, íme:
Hiányosan, alig olvashatóan, kézzel kitöltött "okmány", és elvileg egy ilyet lebegtetve fog kifizetni nekem a biztosító több százezer forintot.
Az eset körülményeiről semmi sincs a lapon (ilyenkor tudtommal baleseti bejelentőt kell kitölteni), a nevem szerintük "Parkoló", a kárt okozó autó adatai sincsenek kitöltve, mindössze egy rendszámot tüntettek fel. További érdekesség, hogy a papíromon mindkét balesetes autó rajta szerepel, annak ellenére, hogy a kisbuszhoz, ami hátrébb csapódott a falba semmi közöm nem volt.
Amikor megkérdeztem a körülöttem állókat, hogy ez tényleg hiteles rendőrségi igazolvány e (fénymásolt A4-es lap, mindenféle pecsét nélkül egy olvashatatlan aláírással) még ők voltak felháborodva: "szerinted milyen lenne ha nem hiteles, éppen most nyomta egy rendőr a kezedbe".
Pár mondatban még elmondtam nekik, hogy kötelességük engem, mint állampolgárt informálni a teendőkről, hiszen ez is a feladataik közé tartozik. Mivel ezt nem igazán értették meg, sőt még tovább vagdalkoztak inkább otthagytam őket és feljöttem postot írni :)
Hétfőn megyek a biztosítóhoz, remélem nem nevetnek majd ki ezzel a "nagyonhivatalos" papírral és simán megy majd a kárrendezés. Bízom benne, hogy nem fognak kötekedni, ragaszkodom hozzá, hogy a kocsit márkaszervízben, eredeti állapotának megfelelően hozzák helyre.
Hát így tellt el szeptember negyedik napjának kalandos reggele. Máskor jobban megválasztom hová parkolok :)
Update!
Azóta Index címlaposak lettünk, rögtön Jimmy alatt!






És mégis mi a probléma azzal a kiállított igazolással? Az csak annyit tartalmaz megtörtént az eset, a rendőrség meg a biztosító meg majd rendezi. Vagy mire várt? 3 dimenziós hologramos csodapapírra? Az, hogy a helyszínen mennyire becsülik a kárt oly mindegy, mivel a biztosító méri fel a kárszakértővel, a rendőrségi által feljegyzett az pusztán tájékoztató adat, semmi több, aminek max annyi a lényege, hogy valaki egy törött lámpaburára ne akarjon majd milliókat. No meg, hogy utólag ne kerüljenek a kocsira KÜLSŐ sérülések, és ne legyen visszaélés, így a rendőrségi által rögzített kárösszegnek nincs sok szerepe, inkább csak a tételek felsorolásának van, hogy miylen károk voltak a gépkocsin.
VálaszTörlésA "blogod" sugárzik az elvakult, hozzá nemértő, na majd én megmondomságtól, máskor inkább akkor írnék ilyen nagy bölcsességeket, ha lezáródik egy ügy, pl amikor már bement a biztosítóhoz, megvolt a nagy hahotázás, aztán majd ha nem fizettek...
Itt amit össze tudott szedni max annyi, hogy a rendőrök állítólag nem az ön által elvárt mértékben tájékoztatták, minden más csak okoskodás