Április 15-én, pénteken késő este 3 nagy pokerterem (köztük a 2 piacvezető) weboldala elérhetetlenné vált, a látogatókat pedig az FBI ezen üzenete fogadta:
A látvány sokkoló volt. Pénzmosás gyanújával vonták eljárás alá a termeket és azok tulajdonosait, amiért azok a 2006-os tiltó törvény ellenére tovább szolgáltattak az Egyesült Államokban. Trükkös pénzügyi megoldásokat alkalmazva lehetővé tették, hogy az amerikai játékosok továbbra is befizethessenek a termekbe és folytathassák a játékot. Ennek most vége, a rajtaütés után pár órával kitiltották az összes amerikait, a termek forgalma pillanatok alatt sosem látott zuhanásba kezdett. Ezzel egy időben megindult a pénzkivételi pánik, mindenki aki élt és mozgott elkezdte kifelé mozgatni a bent lévő pénzeket.
Itt fontos megjegyezni, hogy az akció kizárólag az USA játékosait érinti, Európában, illetve a világ többi részén (kivéve Kubát, Észak Koreát és Kínát) továbbra is teljesen legális és szabad játék az online poker. Az akció hatásai ugyanakkor az egész pokervilágot megrázták. Amikor én kicsivel éjfél után végül bejutottam a kifizetési rendszerbe és el tudtam indítani egy kisebb összeget kifelé már nem jártam sikerrel. Korábban a pénz másodperceken belül a számlámra került, most azonban nem történt semmi. Valószínűleg a kifizetési roham akkora volt, hogy a terem nem bírta kezelni, egyszerre ennyi pénzt egész egyszerűen nem tudtak kifizetni. Hivatalosan a játékosok pénze teljesen likvid, gyakorlatilag azonban nehezen elképzelhető, hogy a háttérben ne forgatnák a minden bizonnyal több milliárd dolláros tőkét némi extra hozam reményében. Jelenleg tehát joggal félhetünk a Postabank-effektus bekövetkeztétől, vagyis attól, hogy miután mindenki egyszerre akar a pénzéhez jutni az egész rendszer összeomlik és fizetésképtelenné válik.
A kifizetési kérelmem már több mint 5 napja "processing" státuszban van, ami korábban elképzelhetetlen volt, jelenleg tehát még egyáltalán nem biztos, hogy a bent lévő tőkémet viszont láthatom.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy múlt hét elején elindítottam egy nagy összegű kifizetést egy másik módszerrel, mellyel akár 5-10 napba is telhet mire megérkezik az igényelt összeg. Péntekig az sem érkezett meg, tehát joggal félhettem, hogy a zárolt bankszámlák miatt már azt sem fogom megkapni, azonban hétfőn végül fellélegezhettem, a pénz a számlámon pihent. Persze a bent lévő maradék még így is rengeteg, elég lenne az összes megélhetési költségem fedezésére legalább másfél évig...
Ez azonban most nem nagyon érdekel. Sokkal jobban izgat az, hogy milyen hatással lesz ez az egész a játékosállományra. Vajon tudom e folytatni azt a játéktípust amiben jó vagyok, vagy át kell állnom valami másra egy másik teremben? Jelenleg ez a nagy kérdés. Amit most játszom abban nagyon jó vagyok, és szeretem is csinálni, hosszú hónapok, évek kemény munkája van benne és nagyon sajnálnám otthagyni. Persze ha kell akkor váltani fogok, és megtanulok egy másik játékformát, pont úgy ahogy ezt is megtanultam. Lehetőségek bőven vannak, nekünk csak alkalmazkodni kell és minden megy majd tovább.
Megpróbálom vázolni a jelenlegi kilátásokat. A rendelkezésre álló információk alapján az USA játékosokon kívül mindenki meg fogja kapni a pénzét, csak az a kérdés, hogy mikor. A termek ugyanúgy működnek tovább az amerikai játékosok nélkül is. A forgalom visszaesik, a magasabb tétes játékok száma erősen lecsökken. Ami engem illet jó eséllyel tudom folytatni amit eddig is csináltam, az órabérem azonban a fentiek miatt 20-30%-al csökkenhet. Szóval a helyzet talán nem annyira vészes, ha meg rosszra fordulnak a dolgok majd alkalmazkodom! :)

Azért ez így kemény :( Remélem, csak átmeneti a helyzet, és minden megy tovább majd ahogy eddig volt ;)
VálaszTörlés