2011. július 2., szombat

Erdély képekben

Június 22 és 26 között villámlátogatást tettünk Erdélyben. Az őszi elutazás előtt mindenképpen szerettem volna sort keríteni rá, hiszen legközelebb csak 2012 tavaszán jutottam volna el, ami azért még nagyon soká lesz.
Szerdán kora délután indultunk el, miután Eni eljött a munkahelyéről és én is sikeresen végére értem a hosszú tennivaló listámnak. Hajnali három órakor ébredtem fel és egészen indulásig rohanásban voltam. Bevásárlás, ügyintézés, zeneválogatás, összepakolás és még sok más volt programon, végül sikerült mindent kipipálni. Sajnos Budapesten rögtön elvesztettünk egy órát a hatalmas dugóban, de aztán egy Nagyvárad utáni kisebb torlódást leszámítva gond nélkül autóztunk el egészen Csíkszeredáig.

Eni szinte végig az iPadet nyomogatta, miközben újságokkal
védte a lábát az égető naptól
A Kolozsvárt elkerülő autópályán suhanunk. Remek idő és semmi forgalom.
Már hagyomány, hogy Erzsike nagynéném kedvenc levesemmel, Csorbával fogad.

Másnap kipihenten ébredtünk késő délelőtt, majd ebéd utánra bevásárlást és pálfalvi látogatást terveztünk nagyapámnál. Nagyon örült nekünk, beültünk egy fa alá a kertben és sokat beszélgettünk. Mivel tudtam, hogy tettszene neki elvittem magammal az iPadet is, amiről néhány másodperc után kijelentette, hogy teljes mértékben képes kezelni :) Később felmásztunk arra a dombra, amin a temető terül el, és vittünk néhány szál virágot a nagymamám sírjára, akit sajnos már nem ismerhettem meg. Gyönyörű helyen nyugszik, a Csíki-medencét övező egyik legszélső domb tetején.


Első állandó lakhelyem, Pálfalva a temető dombjáról. Háttérben a Kis-Somlyó.
Naplemente idején a Kis-Somlyó oldalában. Háttérben Csíkszereda,
mögötte pedig a Hargita.
Másnap a Madarasi-Hargitát vettük célba, ahová autóval kívántunk feljutni. Sajnos ez kudarcba fulladt, mert bár az interneten jó minőségű, személyautóval is járható útról szóltak a beszámolók, a valóságban sziklás és vízmosásos úton kellett volna feljutnunk. Néhány fényképet azért készítettünk, majd hazafelé kerültünk egyet Gyergyó felé, megálltunk az ország egyik legnagyobb andezitbányájánál (konkrétan egy egész hegyet tüntettek el), majd sokat gyönyörködtünk a soha  meg nem unható tájban.


Az Ivó patak völgyében.
Utolsó teljes napunkra sajnos már csak rossz idő jutott. Kora délután nagyapámat elvittük bevásárolni, este pedig Erzsikével kiegészülve a Csíki Székely Múzeumban néztük meg a Váci múmiákkal foglalkozó kiállítást.

A Kaufland parkolójában.
Felhőben a hegyek.
Csíksomlyó a pálfalvi útról.
A kedvenc látványom.
A hazatérés zökkenőmentesen zajlott, délelőtt kilenc óra tájban indultunk, és a kedvező vasárnapi forgalmi viszonyoknak hála már öt óra tájban egy Budapest melletti hipermarketben vadásztuk a vacsorának valót.
Ezzel az úttal tehát kezdetét vette a nagy utazások időszaka. Hamarosan Mogyoróska, majd München, aztán Horvátország következik, majd két hetes pihenő után már repülünk is Szöulba! 
Kicsit rohanó lett ez a bejegyzés, de hát pont ilyen az életünk is ezen a nyáron. Izgalmas hónapok jönnek.

2 megjegyzés:

  1. nem tudom hol kezdjem, mert könnyes a szemem és alig látom a billentyűket! :)

    Nem tudtam, hogy erdélyi vagy és most olyan de olyan jó volt olvasni ezeket a sorokat és látni ezeket a gyönyörű fotókat!

    Az egész családom erdélyi, szüleim Marosvásárhelyiek, én már itt születtem; de ízig-vérig erdélyi-magyar lánynak tartom magam. Soha életemben nem vártam ennyire a "hazautazást" mint most, egész augusztusban otthon leszek Édesanyámmal.

    Mindig jó olvasni, ha valaki szívből szereti a hazáját és erről ilyen őszintén és tisztán tud írni.

    Nem tudom, miért várom ennyire ezt az utazást és az Erdélyben létet, de most ezt a bejegyzést olvasva még inkább ott akarok már lenni!

    ... talán azért, mert már nem arról szól egy ilyen nyaralás, hogy mit játszunk majd Tatáéknál és hova megyünk, hanem mert már felnőttem és értékelem Erdély minden apró szépségét és hogy tudom, hogy én is ide való vagyok, egy darabja az enyém is!

    VálaszTörlés
  2. Huh, meglepődtem :) Örülök, hogy tetszett a beszámoló és annak is, hogy sikerült fokoznom az Erdély utáni vágyadat!
    Kicsit irigyellek is, hogy egy egész hónapot ott lehetsz, nekem 2012 tavaszáig kell várnom a következő kiugrásra :(

    VálaszTörlés