Az elmúlt időszakban két nagyobb túrán is résztvettünk Pettel. Először Münchenbe kirándultunk Milánékkal, ahol meglátogattuk Márkot és megcsodáltuk az egyik legélhetőbb várost Európában. A második alkalommal pedig Horvátországot vettük célba Éviékkel, ahol jókat fürödtünk, finomakat ettünk és kihúztuk a gyufát a szállásadónknál. :)
Az izgalmas részletekről Pet fog írni, miután végzett a rengeteg kép kiválogatásával, legalábbis ezt ígérte! :) (München első rész már időközben ki is került.)
Én most egy harmadik turistáskodásunkról számolnék be. Mivel Pet már hétközben hazajött Csornára, ezért egyedül maradtam Pesten. Ezt kihasználva "csajbulit" szerveztem, melyen a résztvevők Évi, Dorka és Lili voltak. Abszolút jól sikerült, sokat nevettünk és csodálkoztunk Lili indonéz történetein! Pénteken búcsút intettem a Pumának, hiszen ez volt az utolsó munkanapom (ezen alkalomból búcsú sütit is kaptak a munkatársak) és hazavonatoztam Győrbe.
Megbeszéltük Pettel, hogy úgyis olyan ritkán járunk erre mostanában, újra felfedezzük ezt a szép várost. Mindketten elkezdtünk nosztalgiázni, milyen volt, amikor még idejártunk suliba, milyen helyekre mentünk, hol teáztunk, hol lehetett fényképet előhívatni, hol vettem a füstölőimet... A Dunakapu térhez közel ültünk be vacsizni, aztán pedig felsétáltunk a Káptalan dombra. Olyan szűk kis utcákra, lépcsőre bukkantunk, amik létezéséről korábban nem is tudtunk, pedig a Baross úthoz nagyon közel vannak. Megegyeztünk, hogy érdemes lenne egy egész napot rászánni Győrre, és turista szemmel körbejárni. Sokszor megfordultam évekkel ezelőtt a belvárosba, de akkor azt hiszem nem tudtam eléggé értékelni a barokk házak impozáns párkányait, a díszes kapu boltozatokat, a csodálatos tereket. Most már annál inkább, élvezem a szépségét!:)
A vasútállomásnál Petre várakozva, és Hamvas Bélától A bor filozófiáját olvasva
Séta közben meg-megálltunk
Kicsit didergősen a csodaszép belvárosban
A látszat csal: jól kinéző, de rossz ízű fagyi :(
Új és régi kép Győr ugyanazon pontján. Az egyik 2011-ben, a másik 2004-ben készült.
Üdv: Győrért újra fellángoló Eni
Eni-mix: Hogy mi se maradjunk ki a nagy nyári bulikból, szombaton bekukkantunk a Veréb Fesztiválra Csornára, ahol Bohemian Betyars és 30Y lesz.







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése