A hétvége előszö francia - holland - magyar hétvégének indult a történelmi emlékeiről híres Gyenjouban, azonban ez szálláshely híján nem valósulhatott meg. Mivel mindenképp szerettünk volna kimozdulni Szöulból Enivel kettesben célba vettük a Seroaksan nemzeti parkot. Péntek délután négy órakor indultunk a központi buszterminálról, a kirándulás pedig már a buszra felszállva remekül indult. Szinte luxus körülmények között utazhattunk, az itteni távolsági buszok ugyanis tényleg alkalmasak arra, hogy az ember órákat eltöltsön rajta. A normál méretű busz mindössze 28 férőhelyes, egy sorban csak 2+1 ülőhely található. A székeket inkább foteleknek nevezem, hatalmasak és nagyon kényelmesek, oldaltartással és felemelhető lábtartóval. Annyi hely van, hogy simán maximálisan hátradönthetőek az ülések anélkül, hogy a mögöttünk ülőnek kényelmetlen lenne. Aki akarta élvezhette a koreai televízió adását fejhallgatókon keresztül, időnként pedig angol nyelven is bemondták, hogy mi a helyzet és várhatóan mikor érünk célba. Szóval jó nagyon a koreai buszozás, a további dicsőités helyett azonban rátérek írásom igazi tárgyára.
A Seroaksan nemzeti park az ország északkeleti részén helyezkedik el 200 km-re Szöultól, közel a Japán-tengerhez. Ez Korea egyik legkedveltebb belföldi turisztikai célpontja, különsen az őszi lombhullás idöszaka alatt. Mi sajnos ezt lekéstük, de még így is sikerült teljesen feltöltődnünk a több hónapos nagyvárosi lét után. Végre friss levegőt szívhattunk, egész nap csak növényeket és sziklás hegycsúcsokat láthattunk és az egészség jegyében mindkét napon túrázhattunk. Ezeken kívül láthattam a koreai vidéket, megnéztük hogy néz kis egy kisebb koreai város, Sokcho (90.000 lakos) és persze külön élmény volt a fentebb kifejtett buszos utazás is.
Az első napon kicsit tovább aludtunk mint terveztük, így csak kora délután indultunk neki a természetnek. A hotelünktől húsz percnyi sétára volt a park bejárata, majd onnan két óra alatt értük el a Biryeong vízesést. Végre engedelmeskedhettem patakfényképezési ambícióimnak is, ezek lettek a legjobban sikerült fényképek:
 |
| Színes leveleket már csak elvétve láttunk |
 |
| Egy patak szurdokvölgyében meneteltünk... |
 |
| ... és végig ilyeneket láttunk |
Vasárnap ellentétes irányba indultunk, a cél pedig az Ulsanbawi sziklához való eljutás volt. Az út sokáig itt is patakparton futott, majd belebotlottunk egy buddhista templomba, Eni pedig óriáskavicsokat mászott meg néhány jó fénykép kedvéért. Sajnos a szikla tetejére nem jutottunk fel, nem akartuk kockáztatni a buszunk lekésését, de így is maximálisan elégedettek lehettünk a túránkkal, nagyon jól éreztük magunkat.
Visszafelé sajat bőrünkön tapasztalhattuk milyen az, amikor egy háromsávos autópályán próbálnak visszajutni az autósok a tízmilliós fővárosba. Jelenleg éppen több mint két órás késéssel futunk be a központi buszpályaudvarra, merthogy ezt a posztot itt a buszon, iPaddel írtam. A kirándulás nemcsak hiánypótló volt hanem méltó lezárása is Koreának, mivel számomra ez volt az utolsó hely amit meglátogathattam. Napokon belül jön Délkelet-Ázsia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése