Japán

Gyerekkorom óta izgat Japán, az ország amiről olyan sokat hallani. A felkelő nap országa, az autógyártás és high-tech elektronika fellegvára, szumó, Fuji, földrengések, szamurájok, sokmilliós metropoliszok, szupervonatok és még folytathatnám. Japánt mindenki ismeri, és ki ne akarna eljutni egy olyan országba amelynek hallatán ennyi mindenre asszociálunk? Mi elmentünk és nem bántuk meg.

Emlékszem, kábé 15 évvel ezelőtt volt egy földrajz témájú könyvem benne egy fotóval a Fujiról. Lenyűgözött a hegy látványa olyannyira, hogy bár a könyv régen elveszett a fotót máig fel tudom idézni belőle. Japánt mindenki ismeri, ha másról nem a világhírű óriáscégeiről. Mindenkinek van otthon egy darabka az országból.  Sony, Panasonic, Sharp, Toshiba, JVC, TDK, Sanyo, Nissan, Toyota, Mazda, Subaru, Mitsubishi, Honda, Suzuki, Kawasaki, Yamaha, Seiko, Citizen, Casio, Sega, Nintendo, Canon, Nikon, Fujifilm, Olympus, Epson, fejből most ennyi jutott eszembe. Valószínüleg nincs olyan ember az országban, akinek az életéből teljesen kimaradtak volna ezek. Szóval Japán híres, sok dolog miatt az, nekünk pedig szerencsére adódott egy lehetőség és benézhettünk a hírnév mögé.

Andris az Akihabara állomásnál lévő hétemeletes elektronikai üzletben

Tokyo remek hely. Nem azért jó, mert tele van pakolva olyan markáns, könnyen felidézhető látnivalókkal mint a Nyugat-európai nagyvárosok többsége. Nincs ott Halászbástya, Hősök tere, Big Ben vagy Notre Dame. Van viszont egy város ami egységében áraszt magából valami olyat, amit az általam eddig látott nagyvárosok nem tudtak. Tokyo nem hagyja, hogy megfeledkezzünk róla. A legkisebb mellékutcában sétálva is folyamatosan tudatja velünk, hogy benne vagyunk. Útikönyviesen fogalmazva: érezni a lüktetését.

Shinjuku

Az emberek borzasztó kedvesek. Mosolyognak, illedelmesek, alázatosak. Minden mozdulatukból árad valami amiből érezni lehet, hogy a hozzáállásuk a környezetükhoz egészen más mint amit otthon és más országokban tapasztalhattunk. Fontos nekik az egyéniség kifejezése, ami néhol már szélsőségekhez is vezet. Az utcákon hömpölygő embertömeg tele van olyan elemekkel, melyekre akaratlanul, folyamatosan felkaptuk a fejünket. Iskoláslánynak öltözött harmincasok, minden pénzüket divatos cuccokra költő fiatalok, tradícionális szamuráj alkatok és feltűnően jó karban lévő nyolcvanasok. Míg a koreaiak az amerikaiakra, a Japánok leginkább önmagukra akarnak hasonlítani.

Koncertre váró tinivel Kashiwában

A társadalom megadja az esélyt mindenkinek. Ezt kell gondolnom az alapján amit Yukiko (a vendéglátónk) esetében láthattam. Az apa taxisofőr, az anya kórházi nővér. Otthon ilyen családi háttérrel egy gyerek lehetőségei erősen korlátozottak, itt viszont ez elég volt arra, hogy házat építsenek, egzotikus helyeken nyaraljanak és a lányuk külföldi (Usa, Franciaország, Thaiföld) tanulmányait nyolc éven át finanszírozzák.

A tokyoi a világ legnépesebb városi övezete, harminc millióan lakják. Egy ekkora számról elsőre a káosz jut eszembe, Tokyo mégis olajozottan működik. Az emberek sokan vannak, mégsem érzem a társadalmat annyira ziláltan rohanónak mint Szöulban. Mennek és teszik a dolgukat, mintha a többi sokezer ember aki velük osztozik azon a keskeny járdacsíkon nem is lenne ott. Együtt élnek a városukkal, megismerték és megszerették a működését és élvezik a lehetőségeit. Az utcák tiszták, zsúfolva vannak éttermekkel és üzletekkel. Nem szoktam felkapni a fejem a legdrágább luxusmárkák üzleteit látva, de itt annyi Gucci, Burberry, Chanel és egyéb üzletet láttunk mint még sehol máshol a világon. 

Jártunk a világ legforgalmasabb metróállomásán is, Shinjukut naponta 3,64 millió utas érinti. A tömegben állva elképzelni sem tudnék több embert azon a kis helyen, mégis minden gond nélkül lehetett közlekedni. Az autóforgalom meglepően kicsi, dugót nem is láttunk, még csúcsidőben is folyamatosan haladtak az autók a széles sugárutakon.

Shinjuku station

Nem tudom mi Japán sikerének titka. A világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmává nőtte ki magát miután a vesztes oldalon állt a második világháborúban. Társadalma felemelkedett és mára egy olyan országgá vált ami számos területen jelöli ki az utat a világ számára. Megőrizték tradícióikat, kultúrájukat, pontosan tudják, hogy ez a fenntartható siker alapja.

Negatívumot nem tudok mondani, ahhoz ez a három nap kevés volt. Biztosan rengeteg olyan dolog van ami árnyalná a képet, de azokat csak legközelebb tudjuk majd felfedezni. Merthogy vissza akarunk menni még, az biztos.


(A látogatás részletes krónikája és fun fact gyűjtemény később)