2010. augusztus 23., hétfő

Római rémálom

Hihetetlen ami ma történt velünk, senkinek sem kívánom, hogy ilyen rossz szériába keveredjen!
Mindjárt ki is fejtem, előtte egy kis magyarázkodás: a hotelünkben a rendes internet hiánya miatt nem jött be a blogger, ezért nem tudtunk haladni a történettel, a hiányzó részek hamarosan mindenképpen pótlásra kerülnek!

Most azonban Hamburgot és Rómát átugorva a mai nap krónikáját kívánom rögzíteni amíg még friss és ropogós az élmény...

Már órákkal ezelőtt, késő este haza kellett volna érnünk, ehelyett jelenleg még mindig egy római szállodában tanyázunk.
A délelőtt még rendben zajlott, akkor még nem tudtuk, hogy csak a délutáni magasabb balszerencse-koncentráció elérése volt a véletlen célja...
Valamivel 1 óra előtt indultunk el a Termini pályaudvar felé, ahol kényelmes delelős eszegetős órát terveztünk magunknak, mielőtt kimegyünk a reptérre. Felpakoltunk egy csomó dinnyét, salátát, lasagne-t, jóízűen nekiláttunk, éppen a dinnye közepén tartottam, amikor Eni anyukája felkiáltott, hogy ellopták a táskáját. Azonnal felbolydultunk, mindenki másfelé szaladt, hátha meglátjuk még a tolvajt, persze ő már messze járt addigra...
A táska, benne minden irattal, némi pénzzel a szék támláján lógott, hárman ültünk vele szemben, és ketten vették körbe, ennek ellenére tudta az a đ#&˘°°˘°~ˇtolvaj úgy elemelni, hogy semmit nem vettünk észre. Mindenki eléggé kétségbe esett, hiszen iratok nélkül lehetetlen felszállni a repülőre, ami órákon belül indult. Én igyekeztem higgadtnak maradni, és gyorsan összerakni fejben a teendőket: felhívni a konzulástust, feljelentést tenni a rendőrségen, letiltani a telefont, felhívni a légitársaságot. Enivel elrohantunk egy internetes helyre, kikerestük a szükséges telefonszámokat majd beszéltem a konzulátus ügyeletével is. Megtudtuk, hogy a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt lehetetlen pótolni az iratokat, arra csak másnap lenne lehetőség. A másik probléma is adódott, ha sikerül is iratokat szerezni, az idő rövidsége miatt repülőjegyet csak embertelen árakon lehetett volna szerezni, ez fejenként kb 70-100.000 Ft-ot jelentett volna. Végül úgy döntöttünk, hogy a szüleimmel hármasban hazamegyünk, Eniék pedig maradnak, megteszik a feljelentést, és másnap autóval visszajövünk értük, szárazföldi határátlépéskor szerencsére nem kell a személyi hazafelé.

A következő sokk akkor érkezett, amikor megnéztem a kinyomtatott beszállókártyákat, és kiderült, hogy a gép 18.30 helyett 16.30-kor megy! Ezt én rontottam el, többször is ellenőriztem az időpontokat, és valamiért sikerült mindig elnézni a dolgot, nem is értem hogy lehettem ennyire hülye...
Amikor erre rájöttünk pontosan 3 óra volt, tehát rendelkezésünkre állt 60 perc hogy eljussunk a reptérre, majd a táskaleadás után a biztonsági ellenőrzéseken áthaladva odaérjünk a kapuhoz négyig, addig lehetett ugyanis a gépre felszállni. Rohantunk a taxiállomáshoz, ahol hatalmas sor fogadott, megszámoltam, hatvanan álltak előttünk. Esélytelennek tűnt a dolog, a sor elején állókat megpróbáltam lefizetni, hogy beengedjenek maguk elé, ez azonban sajnos nem jött össze. Beálltunk a végére, végül viszonylag gyorsan haladt a sor, 15.20-kor kaptunk egy autót. A sofőr nagyon jófejnek és segítőkésznek bizonyult, átérezve helyzetünket nyomta a gázt rendesen. Sikeresen megérkeztünk 15.40-kor a reptérre, tehát akadt még "kényelmes" húsz perc a bejutásra, "nem is olyan rossz", gondoltuk.
A következő pofon akkor érkezett amikor megláttuk, hogy a táskaleadó helyen hatalmas sor van, esélytelen, hogy időben végigmenjünk rajta. Ekkor úgy döntöttünk, hogy én maradok, a szüleim pedig megpróbálnak felszállni, mivel nekik kézipoggyásszal fel lehet menni az utastérbe. A helyzet tudott még rosszabbra is fordulni, ugyanis a security check-nél akkora sor állt, hogy a kordonokon belül nem is fért el a tömeg. Ekkor én már reménytelennek láttam, hogy feljutnak, apu azonban optimistán állt hozzá, és végül igaza lett! Pontban négykor sorra kerültek, rohantak a kapuhoz, ahol még szerencsére a beszállás sem kezdődött el, egy kis csúszás miatt. Két órával később már Pozsonyból hívtak, hogy az autó mellett állnak, így végül ők szerencsésen megérkeztek!

Amíg elszállóban voltak, én elindultam városba, 40 perc alatt értem vissza a Terminihez, ahol már vártak az Eniék. Elmondták, hogy 2 órát ültek a rendőrségen, sokan hasonló problémával, de akadt egy angol srác is egy egészen durva sztorival, hihetetlen, hogy mik vannak... 
A rendőröknek tett beszámolója alapján előző este vett egy sört, aminek nagyon furcsa íze volt, ezért csak egy kortyot ivott belőle. Másnap reggel a pályaudvaron ébredt fel teljesen kifosztva, az előző 12 óra teljes egészében kimaradt neki. Elvitték a pénzét, telefonját, fényképezőjét, laptopját, még az újjairól is leszedték a gyűrűket. Szóval erősen valószínű, hogy valami beletettek abba az italba, a rohadék tolvajok pedig amikor látták, hogy megissza csak meg kellett várniuk amíg összeesik, és mindent leszedhetnek róla. Elképesztő...

Szóval újra együtt, immáron hármasban. Irány megint az internet, ki kellett találni, hogyan tovább. Arra gondoltam, hogy vonattal elmehetnénk egy darabig, így apunak a holnapi 1100 km-es túráját le tudnánk rövidíteni valamennyivel. Este 22 órakor indult vonat Udinébe, ami az osztrák-olasz-szlovén hármashatár közelében van, mindössze 450 km-re Csornától. Indulási hely a Tiburtina állomás, ami onnan 4 metróállomásnyira helyezkedett el. Hogy ez se menjen simán belefutottunk hétvégi metró munkálatokba is, egy megálló után leszállítottak minket és busszal folytattuk útunkat. Természetesen itt is megszívtuk, kiderült, hogy a vonat tele van, és esetleg állva tehetjük meg a 9 órás utat... Kösz nem, inkább maradunk Rómában...
Ezzel aput mégsem sikerült mentesíteni a 2x600 km többlet alól, plussz szállodát kellett keresnünk ami megint plussz kiadásként jelentkezett, azt meg már nem is említem, hogy a 20 Euro értékben vásárolt 3 db angol újságot is feleslegesen vettük meg szórakoztatásul a hosszú vonatút idejére...

Itt azért végre kezdtek jóra fordulni a dolgok (de hol van még a vége!), a szállásunk remek, egy Mercure hotelben vagyunk, tágas szoba, már-már luxuskategória (még cipőtisztitó kendőt is adtak:) ), kényelmes ágyak vannak, és még az internet is megy rendesen! Miután becsekkoltunk leugrottunk Enivel egy kis takeaway pizzáért, kiváló vacsorának bizonyult, majd az anya-lánya páros nyugovóra tért, én pedig fenntmaradtam krónikát írni.

Összefoglalva tehát röviden:
-Ellopják a táskát
-Kiderül, hogy a repülő jóval korábban megy
-Mindenhol hatalmas sorok
-Nekem is maradnom kell
-Elfogytak a helyek a vonatra, apunak mégis Rómáig kell jönnie
- A tolvaj miatt, aki 120 eurot és egy értéktelen telefont zsákmányolt buktunk (eddig) az eltulajdonított értékeken túl 120.000 Ft-ot, és nyertünk egy csomó kellemetlenséget

Holnap délben jön meg értünk az autó, addig nagyon remélem nem történik már semmi különös, valamint a hazajutás is simán fog menni.

Ennél mindenkinek csak jobbakat, táskákat pedig csak szem elé! :)

2 megjegyzés:

  1. Jujj, ez nagyon durva sztori.. Remélem, mostmár minden jól alakul. Hihetetlen, hogy mik elö nem fordulnak néha arrafelé, még anno Madridban a metrón pakolták ki a szüleimet. :/

    VálaszTörlés
  2. Jaja, kicsit sok volt ez így egyszerre :)

    Azóta minden oké, hamarosan majd keresni foglak és beszélünk!

    VálaszTörlés