Ezt a postot már Szöulban fejeztem be, de még az indulás környékén készült.
Egy-két napja gyomorgörccsel ébredek, folyamatos rohanásban vagyok és azt érzem, hogy tuti itthon hagyok valamit! Hogy lehetne mindenre gondolni 4 hónapra előre?
Pet gondosan összeírta a teendőket, hogy mi mindent kell elintéznünk az indulásig (egy elég terjedelmes lista alakult ki a végére:). Természetesen a vízum volt az első és legfontosabb okmány, amit az egyetem által küldött meghívó levél + 80 dollár leadása után gond nélkül megkaptam. A nagykövetségen nagyon rendesek voltak velünk, mindenféle tájékoztatással elláttak. Bár akadt egy kis gond, mert a küldött papíron az állt, hogy szingapuri állampolgár vagyok, de ezt a félreértést gyorsan eloszlattuk.
Mindenképp szerettem volna teljeskörűen kivizsgáltatni magam kimenetelem előtt, így egy egész kis orvosi körutat tettem, amelynek állomásai a fogorvos, nőgyógyász, háziorvos, labor (vérvétel) voltak. Az elővigyázatosság kedvéért a patikából egy zsák gyógyszerrel távoztuk, amikre reméljük nem lesz szükség.
Az oltások beadatását szinte az utolsó pillanatban oldottuk meg. Igazából Koreába nem kellene semmi, de mivel nagy eséllyel egzotikus területekre is elutazunk, így a biztonság kedvéért felvérteztem magam a tífusz és Hepatitisz-A vírus ellen is. A Váci úton lévő oltóközpontban nagyon beszédes és jó kedélyű orvos fogadott, aki megpróbálta elterelni a figyelmemet a tű okozta fájdalomról.:)
Természetesen a plázákban való vásárlást sem úsztuk meg mivel néhány alapdolgot még be kellett szereznünk, úgy mint: Petnek egy kézipoggyászt és néhány ruhát, nekem egy új szandált, és őszi cipőt.
A biztosítási papírok, repjegy, iskolai dokumentumok összeszedését és nyomtatását utolsó estére hagytuk.
Már nagyon vártam, hogy a repülőn ülve végre kicsit pihenhessünk, hiszen az utolsó napokba/hetekbe rengeteg programot zsúfoltunk bele.
A múlt héten anyukám feljött Pestre, hogy egy kis időt csak együtt töltsünk a nagy út előtt. Vásárolgattunk, nagyokat sétáltunk a városban, finomakat ettünk és nézelődtünk. Örültem, hogy itt volt, kicsit ezáltal én is elbúcsúztam Pesttől, a megszokott helyektől, ahol nap mint nap megfordulok/tam. Hiányozni fog minden, már előre tudom, mivel gyakran rám tör a honvágy. Ki tudja mi vár rám kint? A kimondhatatlan nevű utcák, felhőkarcolók és tömött metró...na jó nyilván az is szép lesz, csak máshogy.
A Pet szülinapi kuponját is mielőbb be kellett váltani, így egyik délután elmentünk lőni. Kicsit szomorú voltam, amikor az átadás pillanatában nem okozott az ajándékom kitörő lelkesedést és örömöt, de gondoltam majd ez változni fog. Végül nem így lett!:( Pest egyik külső kerületében lévő lövész tér elég elhagyatott volt, és a személyzetet alkotó egy ember sem nyújtotta azt a tájékoztatást, ami elvárható lett volna. 5 fajta fegyverrel összesen 41-szer lőhettünk fejenként. Sajnos az öreg, enyhén agresszív és türelmetlen emberünk nem mondott semmit a fegyverekről, csak nagyjából a célzás metódusát közölte. Én kezdtem, de kb 10 lövés után már nagyon elfáradt a karom, mert annyira nem volt könnyű tartani a pisztolyokat. Először nagyon féltem, hogy mennyire fog visszarúgni, és mennyire lesz hangos, de végül nem volt vészes. Érdekes volt érezni a puskapor szagát, izgulni, hogy mennyire jól találom el a céltáblát, egyáltalán a kezemben érezni ezt a nekem nem mindennapi tárgyat. Nekem összességében inkább pozitív volt, bár sokat rontott az élményen a kiszolgálás minősége. Pet ellenérzései továbbra is fennálltak a fegyverekkel szemben, sőt tovább erősödtek, ő elég rosszul élte meg ezt a programot.
Két búcsúbuli is volt még elindulásunk előtt, az első Évi lakásában, a másik pedig a Szimpla Kertben. Szerintem mindkettő jól sikerül, bár szomorú volt elköszönni a barátaimtól! Már most nagyon hiányoznak/hiányoztok!:(
Az utolsó feladatunk még hazamentelünk előtt egy kiskutya beszerzése volt, amit meglepetésnek szántunk anyukámnak. Sajnos előző házi állatunk, Kázmér hűtlennek bizonyult és elkóborolt, így az az óriási udvarunk olyan üres.:( Már hetek óta nézegettem a neten az eladó kutyusokat, és le is beszéltünk egy időpontot egy tenyésztővel, azonban az utolsó pillanatban visszamondta. Végül egészen a Bakonyig kellett mennünk egy golden retriever kölyökért, de megérte, mert egy nagyon édes és eleven kis szőrpamacsot találtunk, ami láttán mindenki azonnal elolvad!:) A neve Berci lett. Olyan rossz belegondolni, hogy 4 hónap múlva, amikor újra láthatom, akkor már egy elég nagy kutyus lesz...lehet meg se ismer majd! :(
A búcsúzás mindig nagyon nehéz, bár a vonat kicsit megkönnyítette a helyzetünket, hiszen nem volt sok időnk elköszönni a szülőktől. Mondták, hogy reggel feljönnének hajnalban kikísérni minket a reptérre, de mi mondtuk, hogy nem fáradjanak. Talán így könnyebb volt. Torokszorító érzés, amikor egyre inkább távolodunk a hozzánk nagyon közel álló emberektől, egy kicsit el is törött a mécses. :(
Utolsó este Pettel elmentünk vacsorázni a Két Szerecsenbe. Isteni csoki felfújttal bűnöztem még egyet utoljára! Ezután egy egész estés/éjszakás pakolás következett, amibe 1 órás alvás fért nekem csak bele és reggel fél 6-kor kicsit fáradtan, de hatalmas izgalommal elindultunk a nagy útra.
Üdv: a tizenegy órás repülőúttól nagyon félő Eni
Eni-mix: A kiskutyáról jutott eszembe, ez a macskás szám! Harcsa Vera ezen az Akusztik-koncerten tényleg olyan, mint egy cica, a zöld szemeivel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése