2011. szeptember 6., kedd

Eurwangni Beach

Vasárnap nagy nemzetközi csapattal kiegészülve a Sárga-tengerhez látogattunk. A part magasan verte az összes korábban látott tengeri fürdőhelyet, sose láttunk még rosszabbat.
Apály lévén rengeteget kellett gyalogolni a viz eléréséig, de közben legalább találgathattunk mi lehet az a barna szennyeződés ami az iszapra tapadva mindenütt jelen volt a parton. Fürdési motivációnk pillanatok alatt semmivé vált a vizet látva. A kezemet csak néhány centiméter mélyre kellett meritenem, hogy teljesen eltűnjön a szemem elől, ezért úgy döntöttünk, hogy beérjük a combig érő rövid mártózással is.


View Eurwangni Beach in a larger map

Néhány órás tartózkodás után négy fős magyar csapatunk két osztrákkal kiegészülve visszaindult Szöulba, Incheon városán keresztül, életünk leghosszabb, 25 megállós metrózását beiktatva. Este a Seoul Stationnél lépcsőkre letelepedve fogyasztottuk el a Lotte Martban vásárolt pizzáinkat majd siettünk haza a hosszú és fárasztó nap után.

Eni alszik én pedig Roberttel beszélgetek az odaúton
Képen jobban néz ki
Andris kézrecsapós játékkal készült

Cserék a parton
Buszon Incheon felé
Eni a sógorral
Rovarok egy utcai árusnál. Voltak polipkarok is.
Nap vége, Seoul Station
Az összes kép a napról megtekinthető itt: https://picasaweb.google.com/111249203967743156407/EurwangniBeach

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése