2011. szeptember 25., vasárnap

Érdekes tények - Szöul

A Khivától keletre blog mintájára igyekszem összegyűjteni azokat az érdekességeket melyeket eddigi ittlétünk alatt tapasztaltunk. Lesznek olyanok, melyek már korábban emlitésre kerültek és lesznek természetesen vadonat újak is. Kezdem, csak előbb katt a továbbra.

- Nem csak a metrón képesek az emberek akár néhány megálló erejéig is álomba merülni, megteszik ezt munka közben azok az utcai árusok is, akik például itt Itaewonban árulják a zoknikat. Ha már ennyire nem izgalmas kaland ez a zoknikereskedelem, legalább az árujukat nem kell félteniük, elképzelni sem tudom, hogy bűncselekmény történjen itt.

- Szöuli utca nincs barbecure étterem nélkül. Nagyon népszerűek azok a helyek, ahol a nyersen kihozott húsokat maguk süthetik meg a vendégek, mi is nagyon élvezzük a dolgot.

- Rengeteg az utcai árus. Két csoportra bonthatók: az elsőbe tartozók kis kerekeken guruló, motorizált dobozaikkal beszáguldanak a főutca járdájára és estig árulnak, a másik csoport tagjai pedig hangszórókkal felszerelt járművekkel mennek fel-alá teljesen kiszámithatatlan időpontokban.

- Szmog és szálló por tekintetében talán csak a legelvetemültebb kinai városok hagyják le Szöult. A látótávolság ritkán megy tiz kilóméter fölé, néha pedig annyira rossz a helyzet, hogy minden lélegzetvételnél benzines iz van a szánkban. A levegőben annyi por van, hogy a lakást legfeljebb néhány naponta sepregetni kellene, emiatt sem fogok többször panaszkodni Budapesten.

- Szöulban szinte sehol sem látni hajléktalanokat az utcán, eddig csak a főpályaudvar előtti téren találkoztunk néhánnyal. Nem látszik a legalsó társadalmi réteg sem, még az utcán furcsán tántorgó részegek is rendesen fel vannak öltözve, olyan igazi magyarosan lelakott arcokat nem látni.

- A metrókocsik végében csak nekik elkülönitett részlegeknek örülhetnek az idősek. Ezekre a helyekre akkor sem ül se senki ha üresek, még akkor sem ha a kocsi zsúfolva van.

- Koreában elterjedt tévhit a ventillátor halál. Lényege, hogy az éjszakára bekapcsolva hagyott ventillátorok ölhetnek, emiatt az országban csak olyanokat adnak el, melyek fel vannak szerelve időzitővel. Nem gondoltam volna, hogy vannak akik elhiszik, hogy egy ventillátor képes vákumot csinálni a szobában, vagy hogy az alvó emberre irányitott propellerek elfújják a levegőt előle és megfullad. Egy másik verzió szerint a szerkezet minden oxigént elhasznál, a bent alvón pedig annak hiányában megfullad.

- A koreai nép tudhatja magáénak a világ legelöregedőbb társadalma cimet. 2050-re a jelenlegi 50 millióról 42 környékére apadnak.

- Az 1950-ben indult háború az északiakkal még mindig tart. Fegyverszünet van, béke nincs.

- Sok értékes cucc hever az utcán. A jelenségnek hála egy nagyon szép tömör fa étkezőasztal áll a nappalink közepén négy székkel. A hazacipelést nagyon megszenvedtük, de legalább mindenki nevetett rajtunk az utcán, mivel Andris úgy vitte elöl a hátán a bútort mint Jézus a keresztet.

- Ami amerikai az menő, és jó sok van belőle. Nyugat-európai városokat megszégyenitő sűrűséggel követik egymást a Dunkin' Donuts, Subway, Burger King, Taco Bell, Mcdonalds, Starbucks és egyéb láncok üzletei.

- Samsung, Hyudai és LG. Mindenhol ott vannak, és sokkal több mindenben utaznak mint gondoltuk. Az ablakaink LG gyártmányok, a metróban Hyudai mozgólépcsőkön utazunk, az utcán Hyundai felhőkarcolókat fotózunk a Samsung pedig nem csak az elektronikában, hanem a hajógyártásban is világóriás, de van ruhamárkájuk is.

- Drága a hús. Az eddigi legjutányosabb csirkemell beszerzőhelyünkön is a hazai ár másfélszeresét kell kifizetni. Meglepő módon a sertés még ennél is drágább, a marha méginkább.

- Korea világelső átlagos internetsebességben. Tőlünk meg sem kérdezték milyet szeretnénk (lehet nincsenek is csomagok), 100/100-ast kötöttek be. Optimális esetben egy film 70 másodperc alatt lent van.

- Nincsenek alsó kategóriás autók és a luxusjárművek is csak csekély aránnyal képviseltetik magukat. A többségnek legfeljebb néhány éves Hyundai vagy Kia autója van, szigorúan fehér, szürke vagy fekete szinben.

- A legtöbb metróállomás egyben menedék is, amire táblák hivják fel a figyelmet. Valószinüleg az állandó háborús feszültség miatt van igy, privát mélygarázsok is sokszor ki vannak jelölve ilyen célra.

- A városban lényegében nincs régi épület, a legöregebbek sem lehetnek többek 30-40 évesnél. Gyanitjuk, hogy a háború pusztitott el mindent, a főváros többször is gazdát cserélt azokban az években.

- A közterületeken alig vannak kukák, sokszor hosszú ideig kell magunkkal cipelnünk a szemetet. Ezzel szemben mosdó szinte mindenhol található, ráadásul többnyire tiszták és modernek.

- Reggelente a főutcán sétálva rendszeresen szólitanak meg piros ruhás lányok, arról érdeklődve, hogy van e bármilyen információra szükségem. Valószinüleg a város fizeti őket, mobil turista információs pontokként működnek.

- A városban szabadtéri fitneszplaccok találhatók. A lakosság használja is őket, nem egy idős embert is láttunk amint szebbre próbálja gyúrni testét.

- Az időjárás szokatlan és nehezen tűrhető az otthonihoz képest. Nyáron a magas páratartalom miatt a 30 fok már elviselhetetlen. Aki panaszkodik otthon mert két napig 35 fok van az jöjjön el ide és rájön, hogy nem is olyan rossz az.

Eddig ennyi, ha gyűlik még megosztjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése