2011. szeptember 1., csütörtök

Föld, kaland, ilyesmi

Augusztus első napjaiban fogalmazódott meg bennem egy utolsó Korea előtti kirándulás ötlete. Miután mindenképpen az Alpokba szerettem volna utazni Eni sajnos visszautasította az ajánlatot mellyel társaságnak hívtam, mivel a kanyargós hegyi utakkal már évek óta rendezetlen a viszonya. Ez nem tartott vissza, végül egyedül vágtam neki az útnak.

A tervezést nagyon szeretem. Már az gyermeki örömmel töltött el amikor kiterítettem a hatalmas Ausztria térképet a padlóra és tudtam, bárhová nézek csak potenciális úticélokat látok. Szerencsére Olaszország északi része is szerepelt a térképen, így végül a Dolomitokra esett a választásom.

Augusztus 7.-én reggel felvettem a Kispál és a borz pólómat, beültem az autóba, beraktam a Föld, kaland, ilyesmi lemezt, indítottam és Südtirol felé vettem az irányt.
Egyedül utazni egészen más élmény. Más dolgokra figyelek, más dolgokon gondolkodom, miközben semmiféle kompromisszumot nem kell kötnöm. Mehetett hangosan a zene, volt, hogy több mint egy órán keresztül bíbelődtem a fényképezőgéppel a megfelelő beállítás érdekében, és a kanyarokban sem kellett óvatosan vezetnem.
Eredetileg két éjszakát terveztem maradni, de annyira megtetszett a környék, hogy megajándékoztam magam egy extra nappal is. A tájak, emberek, a hangulat és az az egész különös atmoszféra ami belengte az egész helyet nagyon mélyen megragadt bennem, alig várom, hogy Eninek is megmutathassam mindazt amit láttam és éreztem. 
Innentől pedig meséljenek a képek a hajtás után!


Nagyon szeretem az nyugati autópálya éttermeket. Mindig finom a kávé, jók a szendvicsek és ha nagyon éhes vagyok a kihagyhatatlan Wiener Schitzelt mindenhol megtalálom. 




Első állomásom a Worthersee melletti Pyramidenkogel kilátó volt. Az 54 méter magas kilátó tetején állva olyan érzésem volt, mintha egy tálcán tartottak volna ki engem az alattam elterülő gyönyörű táj fölé.

A lenti kép töredékét sem adja vissza a látottaknak. Egy erős óra nézegetés után elgurultam Veldenig, ahol rövid sétát tettem a belvárosban. Az érzésem hasonló volt ahhoz amit Monte Carloban éreztem, gyakorlatilag egyetlen társadalmi problémát sem lehetett látni az utcákon.


A Wörthersee 905 méter magasról
Velden

Velden után nagyobb megálló nélkül terveztem eljutni Selva Di Val Gardenaig. Sajnos Olaszországban óriási volt a forgalom, ezért kicsit megkésve, kilenc óra környékén parkolhattam le a kis családi panzió mellett ahol laktam.
Úton, már Olaszországban
Másnap korán keltem, a házból kiballagva pedig kinéztem a hegyoldalban néhány házat amit aztán behatároltam a gps térképén és felautóztam hozzájuk. Gyönyörűen látszott ahogy a kis falu elterül a völgyben.

Az autóm és én, háttérben Selva
Ott fent készült az előző kép. Látkép a központból.
A Passo Sella tetején már csak 13 fok volt.

Hatalmas gát a Marmolada alatt
A Karesee tükröződéséről híres. Sajnos már esteledett amikor odaértem
így nem a legjobb fényviszonyok között fotózhattam.

Úton haza az első nap végén
A második napon Cortina d'Ampezzo városát vettem célba úgy, hogy minél több egyéb érdekes helyet is érintsek oda és visszafelé.

A hegyek formája egyedi volt
Végig ilyet lehetett látni az ablakból
Ezzel a kilátással kávéztam egy pocoli étterem teraszán
Cortinában két órát sétáltam

Olasz pizza kiváló alapanyagokból
Visszafelé kaptam el a Holdat a Marmolada felett.
Fél órát figyeltem ezt az ejtőernyőst, a kocsiból kiszállva 7 fokos metsző szél fogadott
A naplementét már a szobámból néztem végig
A bónusznap eltöltése után igyekeztem a hazautat is emlékezetessé tenni. Először Szlovénián keresztül akartam hazamenni, beiktatva egy maribori sétát, végül azonban északnak indultam, Hitler egykori háza, a Kehlsteinhaus felé. Miután valahol Ausztriában elhagytam a rendszámomat kora délután sikeresen megérkeztem Berchtesgardenbe. Buszokkal vittek fel minket a házhoz, ahol a hely szelleme pillanatok alatt magával ragadt. Egy órát töltöttem el fent, emlékezetes volt.

Odafent nagyon hűvös idő fogadott, a szomszéd hegyet friss hó borította

A Sasfészek
Hazafelé
A Holdat már a Kisalföldön fotóztam le
A három nap életem egyik legjobb kirándulása lett, méltóképpen búcsúzhattam el Európától arra a négy hónapra amíg itt Ázsiában leszünk.

Végezetül egy videó, melyet a kocsi elejére rögzített telefonommal készítettem (a felvétel 150%-osra gyorsított):



Ráadásként pedig egy timelapse ami 15 percnyi felvétel gyorsitásával készült:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése