Színestévé: Föld, kaland, ilyesmi

Augusztus első napjaiban fogalmazódott meg bennem egy utolsó Korea előtti kirándulás ötlete. Miután mindenképpen az Alpokba szerettem volna utazni Eni sajnos visszautasította az ajánlatot mellyel társaságnak hívtam, mivel a kanyargós hegyi utakkal már évek óta rendezetlen a viszonya. Ez nem tartott vissza, végül egyedül vágtam neki az útnak.

A tervezést nagyon szeretem. Már az gyermeki örömmel töltött el amikor kiterítettem a hatalmas Ausztria térképet a padlóra és tudtam, bárhová nézek csak potenciális úticélokat látok. Szerencsére Olaszország északi része is szerepelt a térképen, így végül a Dolomitokra esett a választásom.

Augusztus 7.-én reggel felvettem a Kispál és a borz pólómat, beültem az autóba, beraktam a Föld, kaland, ilyesmi lemezt, indítottam és Südtirol felé vettem az irányt.

Egyedül utazni egészen más élmény. Más dolgokra figyelek, más dolgokon gondolkodom, miközben semmiféle kompromisszumot nem kell kötnöm. Mehetett hangosan a zene, volt, hogy több mint egy órán keresztül bíbelődtem a fényképezőgéppel a megfelelő beállítás érdekében, és a kanyarokban sem kellett óvatosan vezetnem.

Eredetileg két éjszakát terveztem maradni, de annyira megtetszett a környék, hogy megajándékoztam magam egy extra nappal is. A tájak, emberek, a hangulat és az az egész különös atmoszféra ami belengte az egész helyet nagyon mélyen megragadt bennem, alig várom, hogy Eninek is megmutathassam mindazt amit láttam és éreztem.
Innentől pedig meséljenek a képek a hajtás után!

Nagyon szeretem az nyugati autópálya éttermeket. Mindig finom a kávé, jók a szendvicsek és ha nagyon éhes vagyok a kihagyhatatlan Wiener Schitzelt mindenhol megtalálom.

Első állomásom a Worthersee melletti Pyramidenkogel kilátó volt. Az 54 méter magas kilátó tetején állva olyan érzésem volt, mintha egy tálcán tartottak volna ki engem az alattam elterülő gyönyörű táj fölé.

A lenti kép töredékét sem adja vissza a látottaknak. Egy erős óra nézegetés után elgurultam Veldenig, ahol rövid sétát tettem a belvárosban. Az érzésem hasonló volt ahhoz amit Monte Carloban éreztem, gyakorlatilag egyetlen társadalmi problémát sem lehetett látni az utcákon.

A Wörthersee 905 méter magasról

Velden

Velden után nagyobb megálló nélkül terveztem eljutni Selva Di Val Gardenaig. Sajnos Olaszországban óriási volt a forgalom, ezért kicsit megkésve, kilenc óra környékén parkolhattam le a kis családi panzió mellett ahol laktam.

Úton, már Olaszországban

Másnap korán keltem, a házból kiballagva pedig kinéztem a hegyoldalban néhány házat amit aztán behatároltam a gps térképén és felautóztam hozzájuk. Gyönyörűen látszott ahogy a kis falu elterül a völgyben.

Az autóm és én, háttérben Selva

Ott fent készült az előző kép. Látkép a központból.

A Passo Sella tetején már csak 13 fok volt.

Hatalmas gát a Marmolada alatt

A Karesee tükröződéséről híres. Sajnos már esteledett amikor odaértem
így nem a legjobb fényviszonyok között fotózhattam.

Úton haza az első nap végén

A második napon Cortina d'Ampezzo városát vettem célba úgy, hogy minél több egyéb érdekes helyet is érintsek oda és visszafelé.

A hegyek formája egyedi volt

Végig ilyet lehetett látni az ablakból

Ezzel a kilátással kávéztam egy pocoli étterem teraszán

Cortinában két órát sétáltam

Olasz pizza kiváló alapanyagokból

Visszafelé kaptam el a Holdat a Marmolada felett.

Fél órát figyeltem ezt az ejtőernyőst, a kocsiból kiszállva 7 fokos metsző szél fogadott

A naplementét már a szobámból néztem végig

A bónusznap eltöltése után igyekeztem a hazautat is emlékezetessé tenni. Először Szlovénián keresztül akartam hazamenni, beiktatva egy maribori sétát, végül azonban északnak indultam, Hitler egykori háza, a Kehlsteinhaus felé. Miután valahol Ausztriában elhagytam a rendszámomat kora délután sikeresen megérkeztem Berchtesgardenbe. Buszokkal vittek fel minket a házhoz, ahol a hely szelleme pillanatok alatt magával ragadt. Egy órát töltöttem el fent, emlékezetes volt.