Érdekességek II.

Néhány helyi meg van győződve arról, hogy közös őseik vannak a magyarokkal. A történet szerint együtt laktunk valahol az orosz sztyeppén, mindketten lovagoltunk és nyilaztunk, majd szétválva mi nyugatnak, ők pedig keletnek indultak. Ha a történet igaz akkor azóta vagy a mi szemünk egyenesedett ki, vagy az ővék ferdült meg. (Jejun az orvos a közös múltra való tekintettel ingyen vállalta a kezelésemet.)

Elszórtan Koreában is megtalálhatók a tetrafóbiára utaló jelek. Ez a négyes számtól való félelmet jelenti, mivel annak kiejtése nagyon hasonló a halál szó kiejtéséhez. Kínában a legelvetemültebbek, ott nincs az épületekben negyedik emelt, a házszámok is mellőzik a négyest, sőt állítólag azok a telefonszámok olcsóbbak, melyekben megtalálható az ominózus számjegy. Koreában leginkább a középületekre jellemző ez a szokás, na meg persze a jejui hotelünkre.

A nők nem dohányoznak/dohányozhatnak nyilvánosan, mivel ezzel társadalmilag elítélhető helyzetbe kerülnének. A rendszert erősen diszkriminatívnak tartom, ezért javaslom terjesszék ki a férfiakra is.

Szöulban a napi életritmus nagyon eltolódik az éjszaka irányába. A délelőtt első felében szinte nincs is élet, a legtöbb üzlet csak tíz órakor nyit ki, és az utcai árusok is csak azután jelennek meg. Ezzel szemben este sok üzlet nyitva tart egészen tízig, csakúgy mint az árusok. A forgalom az utcákon nagy, rendesen pörög minden, a kilenc óra itt olyan mint a kora esti órák Budapesten.

Néha teljesen random módon köszöngetnek rám helyiek. A metróban többször kaptam mosolygós hellókat, ám egy múltkori öregúr ennél is tovább ment. Éppen fotóztam a városban amikor mellém érkezett, megállt és nézte mit csinálok, majd amikor végeztem odajött és barátságosan érdeklődni kezdett felőlem. Hogy hol van Magyarország azt mindenki tudja, ő még azt is hozzátette, hogy "I like Hungary!".

A metróállomásokon a vonaltérképeken fel van tüntetve az is, hogy melyik kocsiba érdemes szállni ahhoz,  hogy átszálláskor a lehető legközelebb legyünk a másik vonal vágányaihoz.

A koreaiak nem tapsolnak a repülőgépen landolás után. Tetszik, azt az eladót sem tapsolom meg aki nap mint nap mosolyogva átnyútja nekem a fánkjaimat.

A legtöbb étteremben a számlát rögtön rendelés után megkapjuk. Eléggé szokatlan, kicsit olyan érzés mintha felszólítanának arra, hogy siessünk és mihamarabb távozzunk.

Bankkártyás vásárlásnál az aláírás mindig elektronikusan történik. Egy ceruzaszerű eszközzel kell egy érintőpanelbe rajzolni az autogrammunkat, nincs az az idegesítő és körülményes procedúra mint otthon. A rendszer szupergyors, jobb mint készpénzezni. "Jobb" helyeken még gyorsan egy reklámot is lead a kis cucc aláírás előtt.

Sok olyan étterem van ahol az előtérben egy vitrinben megcsodálhatóak a bent kapható ételek műanyag 1:1 arányú makettjei. Ennek továbbfejlesztett változata van egyes bevásárlóközpontok kaja részlegében. Az ételt nem az étterem pultjánál kell megrendelni, hanem egy erre a célra létrehozott asztalnál. A megfelelő ételhez tartozó számot kell csak bemondani, majd fizetés után várni, hogy szólítsanak. Rendeléskor azt sem lehet tudni, hogy melyik étterem fogja elkészíteni az ételt, szóval a vásárlók mindenféle lényegtelen csábítást elkerülve, kizárólag az ételek kinézete alapján rendelnek.

Több olyan étteremben jártunk ahol egyáltalán nincs mosdó. A kézmosás lehetőségét úgy teremtik meg, hogy kis csomagban nedves kendőket adnak amivel megtörölgethetjük a kezünket, melyek ráadásul kiválóak arcfrissítéshez is.

Nincsenek otthonihoz hasonló, Media Markt szerű elektronikai cikkeket árusító óriásüzletek. Helyettük van például a sokemeletes Yongsan electronic mall, ahol egymás melett, pultokból kialakított szigeteken árulják pontosan ugyanazt az árukészletet mint mindenki más. A fényképezőgépes részlegen a pultok mögött sámlira állnak az alkalmazottak, hogy egyáltalán kilátszódjanak a géprengetegből, feladatuk pedig a potenciális vásárlók becserkészése verbális erőszakkal. Alkudozni lehet, sőt kötelező. Mivel minden feketén megy mindenféle papír nélkül valószínüleg az áfát simán elengedik, ráadásul készpénzes fizetéskor további engedményeket lehet kicsikarni. Ha nem akar engedni elég annyit mondani, hogy körbenézek és kérek ajánlatot a többiektől és már meg is van a diszkont.

A termékek túl vannak csomagolva. Néhány napja vettem egy doboz édessegéget ami az otthoni Bonbonettihez hasonlít. Itt nem tették tálcába a kis rudakat, hanem kettesével becsomagolták őket, ráadásul a kis csomagok megkapták a külső doboz design-ját. Nagy a pazarlás.

Boltokban elterjedt reklámozási forma az, amikor egy alkalmazott a fejére erősített headsetbe ordibál, az egész üzlet pedig kihangosítva kénytelen hallgatni a produkciót. A hanglejtésből ítélve humorosak akarnak lenni ami nem tudom mennyire sikerül, ugyanis még nem láttam hahotázó vásárlókat.

A Google (még) nem hajtotta uralma alá Koreát. Mindneki Navert használ (ami persze nem elérhető angolul) emiatt a Google térképeken nem szerepel egy csomó minden.

Rengeteg a nyilvános wifi hálózat. Sokan nem védik le jelszóval az internetüket, ezért szinte mindenhol tudok netezni a telefonommal. Mivel a 3G-t nem lehetett elintézni ez nagyon jól jön.

Gyakran élelmiszerüzletek és márkaboltok is kitelepülnek a boltjuk elé az utcára. Otthon elég szokatlan lenne ha a Váci utcán az Adidas kimenne a bolt elé, itt ez simán megtörténik.

Nincs minden sarkon Samsung márkabolt, pedig azt hittük, hogy lesz. Valójában alig látni ilyet.