2011. október 2., vasárnap

Győztünk: Ko-Yon Games

Annyira gyorsan telik az idő, és én képtelen vagyok lépést tartani vele a blogolás terén. Rengeteg dolog történt velem az elmúlt időben, amikről mindenképp írni szeretnék, de valószínű csak rövidített kivonata lesz annak, amit eredetileg terveztem. A múlt hétvégén a felhőtlen szórakozásé a játékokon való szurkolásé volt a főszerep, a mostanin pedig a nyugalmas vidéki koreai életbe nyerhettem bepillantást és közte sem unatkoztam. 

Ko-Yon Games


Bevallom életemben nem voltam nagyobb sporteseményen, pl. egy focimeccsen, és igazi foci stadiont is csak most nyáron láttam először Münchenben, ezért a két esemény összehasonlítására nem is vállalkozok, inkább csak az itteni élményeimet írom le. A Ko-Yon Games, egy 1956 óta, évente megrendezésre kerülő sportesemény sorozat Seoul két lejelentősebb és legbefolyásosabb privát egyeteme között. (Yonsei University és Korea University) A következő sportágakban zajlanak barátságos mérkőzések: foci, baseball, rögbi, kosárlabda, jégkorong. A stadiumban lévő hangulat leírhatatlan! Az összes cserediák megvette a (karmazsin) vörös egyetemi pólót, és együtt énekelte (leginkább új szöveget költve) a koreaiakkal együtt a szurkoló dalokat. Legtöbben úgy voltunk vele, hogy kb. félóránként pillantottam a pályára, hogy mi is zajlik ott, mert annyira lefoglalt minket az éneklés, táncolás, szurkolás. Az szerintem érdekes, hogy otthon akkor van nagyobb ujjongás, ha tényleg történik valami izgalmas a játékban, itt 3 órán keresztül folyamatosan bíztat a tömeg, a 15.000-20.000 diák nagy része a hangulat miatt jött ki. Óriási hangszórókból állandóan szól a zene, amire külön showmanek, táncosok, animátorok szórakoztatják a diákokat. Általában a fontosabb koreai számokra külön koreográfiai is van, de órák alatt előkerült a száz éve nem hallott Makarena, vagy a Time to say goodbye felturbózott verziója is. A végeredményben mi (Korea University) nyertünk, így a második nap végén kénytelenek voltunk még nagyobb intenzitással ünnepelni. (Gyanítom ha más az eredmény akkor is ugyanaz történt volna:)) Az utolsó végigszurkolt meccs után visszamentünk az iskola közelébe a csoportunkkal és az este további részében ingyen ehettünk és ihattunk, mivel a számlát az alumnik és alumnák állták, azaz azok a személyek, akik az egyetemünkön végeztek és sikeresek lettek. Az utcán táncolt, énekelt mindenki, vagy épp vonatozva közelítette meg a másik éttermet. Fantasztikus volt!:)

A fehér lufiszerű botokkal nagy zajt lehet csapni:)
A túloldalt láthatóak a kékek, azaz a Yonsei University diákjai
A meccs végeredménye itt döntetlen lett
Összeölelkezve táncol és szurkol mindenki
Szerencsére remek időnk volt
Esti ünneplés, középen egy alumnival
Biciklizés

Múlt vasárnap úgy döntöttünk, hogy ránk fér egy kis sportolás és amúgy is hallottuk, hogy mennyire jól kiépítettek a Han folyó melletti bicikliutak, így mindenképp jó ötletnek tűnt kipróbálni, és nem is csalódtunk! :) Majdnem 20 km-t tettünk meg kisebb megszakításokkal, amitől kora estére kellemesen el is fáradtunk és meg is éheztünk. Rengeteg koreai biciklizik, a kölcsönzés is egész olcsó és hihetetlenül jól szervezett minden. A hidak alatt a folyó mellett ingyenes fitness termek vannak létesítve, azaz szabadon használhatja bárki az ott kihelyezett erősítő gépeket. Természetesen nekünk is ki kellett próbálni! A naplementét a folyóra benyúló mesterséges épületkomplexumból néztük, ami éjjel különböző színes fényfestéssel van megvilágítva.

Suhanok a piros csodámmal:)
Han river és mi
Évivel kissé fáradtan

International vacsora

Csütörtökön kisebb vacsorát szerveztünk az apartmanunkban. Meghívottak név szerint a következők voltak: Jack, James, Bastian, Ale. Sajnos a ülőhelyeink és tányérjaink száma elég limitált, így kisebb csoportok befogadására vagyunk csak képesek. A szakácsok a brittek voltak (J+J) és meg kell vallani igazán kitettek magukért. A brokkolis, gombás sajtkrémes csirkés tésztát salátával mindenki nagyon jóízűen fogyasztotta, semmi nem maradt az óriási adagból. Az összejövetel fél 3-kor ért véget, miután rengeteget játszottunk, beszélgettünk és nevettünk. Az este nagyon jó hangulatban telt, szóval megfogadtuk, hogy mindenképp lesz folytatás!
A fiúk tüsténkednek a konyhában
A kész finomságokkal

Üdv: a koreai szurkolást teljesen átélő Eni

Eni mix: Csináltam egy-két videót, hogy kicsit átjöjjön a hangulat! Az első egy focimeccsen a másik egy hokin készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése