Három és fél napot töltöttünk el a déli partoknál fekvő Jeju (ejtsd
Dzsedzsu) szigeten. Péntek délután fél háromkor szálltunk fel a Gimpo reptérről
az Eastar járatával, kevesebb mint egy óra multán pedig már a vulkanikus
szigetet csodálhattuk felülről leszállás közben. A hotelt taxival közelítettük
meg ami kellemesen olcsó Koreában, egy 4 km-es útért mindössze 800 forintnak
megfelelő wont kellett leszurkolnunk. A szállásunk igazi ér-érték bajnok volt,
kevés pénzért kaptunk tágas, tiszta és jól felszerelt szobákat, extraként pedig
jól szórakoztunk a vicces dekorációkon. Megérkezésünk után videót is forgattunk:
Az este első fele azzal telt, hogy Mr. Lee-t, a motorbérlés helyi
királyát rávegyük arra, hogy nemzetközi jogositvány nélkül is adjon nekünk
robogókat, majd miután sikerrel jártunk elsétáltunk a belvárosba vacsorát
keriteni éhes hasunknak. A boldog jóllakottság esélyét maximumra tornászva egy
barbecue éttermet szúrtunk ki, nem is csalódtunk, remek vacsorát sütöttünk
magunknak. Később lesétáltunk a tengerparta, ahol éppen valamilyen népünnepély
zajlott, érdekes volt megnézni milyen egy igazi helyi produkció amit nem a
turistáknak találtak ki, holtszezon lévén.
 |
| A belvárost gyalog közelitettük meg |
 |
| Tűzmester munka közben |
Másnap reggel kilenckor már Mr. Lee boltjában vártuk, hogy megérkezzen a
főnök és megkapjuk a motorokat. Miután aláirtuk, hogy nemzetközi vezetői
engedély hiján nem lesz biztositásunk, tehát minden okozott kárért mi vagyunk a
felelősek elindultunk a keleti part felé. Első állomásunk a Manjanggul
elnevezésű lávabarlang lett, mely egyrészt az Unesco világörökség része,
másrészt pedig a leghosszabb ilyen jellegű látványosság a világon. Egy
kilométer mélyen hatolhattunk be a föld alá a forró láva által évezredekkel
ezelőtt kivájt járatokon.
Az egy órás barlangászást követően a Seongsan kráter felé vettük az irányt, a nagyjából 25 kilométeres távon Eni vezetett, én pedig videót készitettem:
Először a kráter alatti parkolóban éreztem, hogy valami nincs rendben a hátammal, a hegyet sikeresen megmásztam de a történetnek még lesz folytatása. Lépcsőkon meneteltünk fel a kráter pereméig, ahol limitált körpanorámát kaptunk, a magas páratartalom miatt ugyanis a látótávolság legfeljebb néhány kilométeres volt.
 |
| Oda másztunk fel |
A krátert követően megálltunk még a Seungeup nevű faluban is ahol tradicionális környezetben élnek és dolgoznak még ma is az emberek. Ez annyira nem jött be egyikünknek sem, sétálgattunk egy keveset a meglehetősen kihalt utcákon majd elidultunk hazafelé.
Végigmotoroztunk a déli parton, majd északnak fordulva egy autópályán értünk vissza Jeju városába. Mivel a hátam ekkor már nagyon rossz állapotba került lemondtunk a másnapi tizenkét órás hegymászásról és úgy döntöttünk, hogy kibéreljük a motorokat még egy napra.
Másnap reggelre már szinte minden mozdulat fájt, ezért mi a szállodában maradtunk, Andrisék pedig egész napos felfedezőútra indultak a sziget nyugati felére. Csodálatos gyógyulásomat Eninek köszönhetem, aki szerzett egy tradicionális módszerekkel gyógyitó orvost. Lángoló tűzgolyóval hadonászott, furcsak üvegcséket tapasztott a hátamra majd valamilyen olajat égetett el a rám pakolt kis tégelyeiben és rögtön jobban lettem. Nagyon meglepődtem azon, hogy a dolog tényleg működik, fél órával később pedig már a motoron ültünk és száguldottunk a misztikus út felé. A hely azért misztikus, mivel ez a világon csak kevés helyen fellelhető ún. gravity hillek egyike, magyarra forditva azt az optikai csalódást láthatjuk, hogy a dolgok felfelé gurulnak az emelkedőn. Mindketten nagyon vártuk ezt a látványosságot, ami tényleg működik és nagyon érdekes. A videóban kiderül minden:
Aki a videó alapján nem hiszi mellékelek egy bizonyitó erejű fényképet is:
A szokatlan élmény után a Hallasan hegy előterében motoroztunk, megálltunk egy temetőben és megnéztünk egy nagy Buddha szobrot is. A temetőt egészen máshogy kell elképzelni mint otthon. Hatalmas területen a hegyoldalban terülnek el a sirok, legtöbbjük egyszerű kis földhalomból és fekete sirkőből áll de vannak komolyabban kivitelezett nyughelyek is. A diszités szinte teljesen hiányzik, otthon azt is mondhatnánk rá, hogy az egész nagyon gondozatlan. Nekem szimpatikus volt a hely egyszerűsége, jobb az ha szeretteink emlékét nem a temetőkben virágokkal hanem otthon, fejben ápoljuk.
A buddhista templomnál Eni bemutatta a helyes imádkozást is:
Onnan elmotoroztunk a belvárosba, ahol megvacsoráztunk, majd a tengerparton a reptér közelében töltöttünk el még egy órát.
 |
| A sárkányfej szikla, az égen egy leszálló repülő húzta a csikot |
A reptér a késő esti időpont ellenére is 100% kihasználtsággal üzemelt. Két-három percenként jöttek a gépek, közben pedig folyamatosan szálltak is fel. Egy kis úton a kerités mellett be lehetett menni egészen karnyújtásnyira a gépekig, onnan figyelhettük az induló és érkező járatokat.
Másnap a hátam korábbi rosszalkodása miatt Enivel úgy döntöttünk, hogy kivesszük még egy napra a járgányunkat, és mi is megnézzük a nyugati oldal látnivalóit. Már csak azért megérte, hogy felfedezhettük a koreai mulatós zenét, ami pont annyira rossz mint a magyar.
Két nagyon szép partszakaszt látogattunk meg, életünkben először sétálhattunk igazi fehér homokban, megettük életünk legnagyobb hamburgerét a naplemetébe pedig egy tengerparton magasodó szikláról kóstolhattunk bele.
Összességében nagyon tetszett a sziget, elsősorban azért mert gyökeresen mást kaptunk mint amit egy top desztinációtól vártunk. Itt Koreában ez a legmenőbb belföldi uticél, persze ez is relativ, legtöbben valószinüleg hátrébb sorolnák mint mondjuk egy átlagos európai tengerpartot. Nekem természetessége tetszett a legjobban. A strandok csak minimálisan voltak kiépitve, a városban nem éreztem azt, hogy minden nekem mint turistának szól, vidéken pedig a parttól néhány méterre nem többszázmilliós villák, hanem szegény halászok nyomorúságos kunyhói sorakoztak. Örülök, hogy megnézhettem.
Végezetül két kép robival, hűséges hordozónkkal:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése